Az, hogy a neten (illetve lassan már mindenhol) kémkednek utánunk, nem újdonság. A legtöbb felhasználó  tisztában van vele, hogy a nagy testvér mindent lát.  Azt is tudjuk, hogy az internetes „kémkedés” nagymestere a Google - több módon is gyűjtenek adatokat rólunk a keresőóriás szerverei.  Ami azonban talán meglepőbb, hogy nem csak a nagy, főleg közösségi oldalak kutakodnak utánunk, hanem gyakorlatilag majdnem mindenki!

A bevezetőben említett „4c812db292272995e5416a323e79bd37” kód, nem csak azt árulja el a felhasználóról, hogy 28 éves, nő, lakhelye Nashville, kedvenc filmjei az „Első 50 randi”, és a „Tíz dolog amit utálok benned”, kedvenc sorozata pedig a „Sex And The City”, de azt is tudják, van-e gyereke, milyen közösségi fórumokon cserél véleményt, regisztrálva van-e a Facebookon és hasonló helyeken, és így tovább. 

Az aprócska kódot a Lotame Solutions Inc. nevű cég helyezte el a hölgy gépén, mielőtt azonban megbélyegeznénk őket az „ördögi” jelzővel, jó ha tudjuk, hogy a Lotame csak az egyik cég a sok száz ilyen társaságból. 

Ezek a cégek abból élnek, hogy felhasználói adatokat és szokásokat adnak el más cégeknek (ők ezt marketingnek vagy piackutatásnak hívják, a felhasználó inkább kémkedésnek). A Lotame például egy dollárért ad ezer filmrajongót, de vásárolhatunk szűkített adatbázist is, például: 26 éven aluli filmrajongók, akiknek egyik kedvencük az „Első 50 randi”.

 A Wall Street Journal megvizsgálta az ötven legnépszerűbb internet oldalt, és kiderült: szinte mindegyik elhelyez a gépünkön ilyen-olyan kódot, ezekből több mint 64 különféle megoldást találtak a vizsgálat során. Természetesen mindegyik kód a felhasználó figyelmeztetése nélkül kerül a gépre, automatikusan. A kémkódokat (angol szlengben „beacon”) mindenki használja, az egyetlen oldal, ahol nem találtak ilyet, az a nonprofit Wikipédia volt.

A nyomkövető technológia sokat fejlődött az utóbbi tíz évben. Régebben a „sütik” (cookie) voltak az egyeduralkodók, manapság azonban már olyan kifinomult kódok vannak, amelyek képesek valós időben követni netezésünket, így a nevünkön és személyi adatainkon (például hitelkártyaszám és hasonlók) kívül minden mást megtudnak rólunk. Milyen fórumokon szólunk hozzá, mely magazinokat olvassuk, és milyen gyakran nézünk pornót (bizony, az egyik legnépszerűbb adat). Sok „beacon” még arra is képes, hogy újra-aktiválja magát („respawn”), miután a felhasználó kitörölte az átmeneti internet-fájlokat, így meg sem tudunk szabadulni tőlük. 

 A legnépszerűbbek az ún. „flash-cookie”, vagy a „web bugs” és „pixels”  évre hallgató kis beacon-ok. Ez utóbbi például arra is képes, hogy egy weboldalon belül figyelje, hogy mely billentyűket ütjük le, illetve hová mozgatjuk az egeret. A flash-cookie eredetileg arra lett kitalálva, hogy a gép megjegyezzen apró beállításokat (például így jegyzi meg gépünk a hangerőszabályzó állását a Youtube videókon), de használnak hagyományos sütiket, és kevert megoldásokat is.

Az apró kódok és szoftverek mibenlétét persze gondosan titkolja a Lotame és hasonló cégek (ha elárulnák, hogyan csinálják, akkor mindenki meg tudna szabadulni kódtól, ez pedig nem tenne jót az üzletnek). 

 Visszatérve a példához: a 28 éves női rajongó, aki szereti a Szex és New York-ot; nos az ő adatai (több ezer hasonló hölgy adataival együtt) a BlueKai Inc. által üzemeltetett szolgáltatáson keresztül lesznek felajánlva a vásárlóknak. Kellene pármillió felhasználó, aki imádja a zabpelyhet és kerékpárral jár? Nos, ha elég magas összeget kínálsz, akkor a BlueKai-en megveheted. Na nem őket, csak az adataikat, és internetezési szokásaikat.

„Az internet új korszakába lépett: a reklámozók nem weboldalakhoz akarnak hozzáférni, hanem közvetlenül az emberekhez” – indokolja a szolgáltatás életképességét Omar Tawakol, a BlueKai elnöke.

A WSJ „nyomozása”, az ötven legnépszerűbb oldalt figyelembe véve megállapította, hogy ez az ötven oldal mintegy 3180 különféle beacon-t és egyéb nyomkövető kódot pakolt a gépre. Ezeket 131 különféle cég „üzemelteti” (mint pl. a Lotame). A nyertes weboldal a Dictionary.com volt: ez az oldal egymaga 234 darab különféle beacon-t töltött le a vizsgált számítógépre.

„Minden adat a felhasználó neve nélkül kerül tárolásra és elemzésre” – védekezik a Lotame és a BlueKai. Szerintük, mivel az adatgyűjtés anonim, senki érdekeit nem sérti, és teljesen biztonságos.

Az AT&T Labs felmérése szerint az interneten található oldalak 80% pakol a gépünkre valamilyen mérőkódot. A felhasználói adatok adás-vétele a tavalyi évben 23 milliárd dolláros üzlet volt. Ennyi pénzforgalmat generáltak a „gyűjtögető” cégek kizárólag statisztikák eladásával.

Mi lehet tenni? Nos, mivel a böngésző gyorsítótár kiürítése már nem nagyon segít, a legtöbb ami tehetünk, hogy különféle „anonim” böngészőket és funkciókat használunk (pl. a Chrome „inkognitó-ablak”  szolgáltatását, bár ez sem teljes védelem), illetve megtehetjük, hogy nem veszünk tudomást a dologról, és beletörődünk, hogy figyelnek minket.  [Források: WSJ, Wiki, Digg]