2010. február. 11. 07:52 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 11. 09:52 Tech

Két sérülést találtak az amerikai űrsiklón

Két sérülést találtak az asztronauták az Endeavour amerikai űrrepülőgép külső burkolatán, és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei most azon tanakodnak, hogy meg kell-e javítani őket az űrben.

LeRoy Cain, a NASA egyik képviselője közölte csütörtökön, hogy a pilótafülke ablakánál levált egy kerámiabetét, és a hőszigetelő pajzson egy karcolás látható. Ez utóbbi sérülést még a felbocsátás előtt észrevették, s megjavították, de ismét megjelent a burkolaton. Cain szerint a sérülések nem súlyosak, de alaposabb vizsgálatot igényelnek.

Az Endeavour szerdán csatlakozott a Nemzetközi Ürállomáshoz. A Columbia űrrepülőgép katasztrófáját éppen a hőszigetelő hab sérülése okozta 2003-ban. A szigetelés leválása miatt az alatta levő réteg annyira felforrósodott, hogy az űrrepülőgép szétrobbant, hét asztronauta halálát okozva. Azóta az űrsiklók legénysége mindig alaposan átvizsgálja az űrszerkezet hővédő burkolatát: erre a célra egy 30 méter hosszú kar szolgál, amelynek a végén lézerlámpa van.

A mostani sérülések olyan helyen vannak, amely a visszatéréskor nincs kitéve olyan erős hőhatásoknak, mint például az űrhajó orr-része, szárnyai vagy alsó része, a NASA szakértői ezért nem tartják "kritikusnak" a helyzetet.

Az Endeavour közép-európai idő szerint hétfő délelőtt 10 óra 14 perckor indult el a floridai Kennedy Űrközpontból. Hat amerikai űrhajóssal - köztük egy nővel - indult el a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Az amerikai űrprogram átalakítása régóta napirenden van: az űrsiklók biztonságát a Columbia és a Challenger még korábbi katasztrófája óta folyamatosan megkérdőjelezik a szakértők. Felmerült ezért, hogy az USA visszatér a hagyományosabbnak tekinthető rakéta-hordozóeszközökhöz. Amíg ezek nem készülnek el, valószínűleg orosz rakétákkal juttatják el a Nemzetközi Űrállomásra az amerikai asztronautákat. Az űrsiklókat ugyanis idén, az év végén várhatóan végleg leállítják.  
 
 


 

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.