Duke Nukem: tizenkét évig hitegették a gyerekeket, majd átverték őket
Duke Nukem a játékipar legamerikaibb és leghányatottabb sorsú izomembere: ha nem vérszomjas idegen lényeket mészárol vagy nem bordélyokban tölti az idejét, akkor időről-időre felbukkan a híradásokban: mégis készül a legújabb játék. Ennek most, úgy tűnik, vége. Tizenkét évig húzta a Duke Nukem Forever játék kiadását a 3D Realms játékcég, majd becsődöltek - a szakma mindezen csak nevet.
A franchise következő nagy mérföldkövét, a Duke Nukem Forever-t 1997 áprilisában jelentették be, a korai híradások szerint a játékban "korábban nem tapasztalt interaktivitásra", illetve "az interaktivitás, a változatosság és a szórakozás teljesen új standardjaira" számíthattak volna a játékosok. A játékkal kapcsolatos híradások 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, majd hosszabb szünet kihagyása után 2007-ben és tavaly decemberben jelentek meg - e tizenkét éves időszak alatt a program több vaporware díjat nyert. (Vaporware-nek a csupán a reklámokban létező, a valóságban soha meg nem valósuló termékeket nevezzük.)
A játék késése miatti igazi okokra még nem derült fény, azt azonban tudni, hogy a Duke Nukem Forever külsejét és lehetőségeit meghatározó játékmotor többször változott: 1998 júniusában a játékiparban meglehetősen ismert Unreal motorra váltott a 3D Realms fejlesztőcsapata, ez pedig számos technikai problémát vont maga után. 2002-ben új programozók kerültek a céghez, teljesen átírták a fejlesztőrendszert, a meglévő pályák 95 százalékát kidobták. 2004-ben pedig kisebb játékipari botrány kerekedett abból, hogy a 3D Realms újra játékmotort váltott: a hírek két teljesen más platformot emlegettek. 2005 és 2009 között a fejlesztők időnként a játék egyes részleteit ábrázoló képekkel, néha videókkal próbálták csillapítani a játékosok kedélyeit, mindhiába.
2009. május 6-án a 3D Realms kénytelen volt bejelenteni: pénzhiány miatt leállítják a játék fejlesztését. A játék jogtulajdonosa, a Take-Two Interactive megtartja a jogokat, de sajtónyilatkozatuk szerint nem támogatják a Duke Nukem Forevert. A franchise jövőben kiadandó kézikonzolos játékainak fejlesztőit - az Apogee Software-t és a Deep Silvert - a hírek szerint nem érintette a 3D Realms bukása.