2009. október. 30. 11:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 30. 11:40 Tech

Ritkábban rádiózunk, mint öt éve

Ritkábban kapcsoljuk be a rádiót, mint öt éve, a visszaszorulás vesztesei inkább a közszolgálati adók; az "összhallgatás" mintegy háromnegyede továbbra is a kereskedelmi adóknál összpontosul - tudható meg a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című tanulmányból.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete által kiadott munka szerint 2004 óta 83,7-ről 80,4 százalékra csökkent a 15 évesnél idősebbek körében azok aránya, akik naponta rádióznak; 63,3-ról 62 százalékra mérséklődött a kereskedelmi adókat választók aránya, de ez emelkedés a 2006-ra kimutatott, 57,1 százalékos mélyponthoz képest.

Ugyanakkor az öt évvel ezelőtti 30,8-ról tavalyra - lassuló ütemű közönségvesztés mellett - 25,2 százalékra esett a napi rendszerességgel a közszolgálati adókra kapcsolók hányada. Az adatsorok szerint ötvenéves kor körül húzódik a határvonal; az ennél ifjabbak négyötöde a kereskedelmi csatornák valamelyikét választja,  de még az ötvenes éveiket taposóknál is 60 százalék fölötti ez az arány. A hatvan felettiek körében viszont már tízből heten a közrádió közönségéhez tartoznak.

"A Magyar Rádiót jellemzően, de egyre kisebb arányban hallgatják a nagyon alacsony végzettségűek. Másodlagos célcsoportként ennek ellenkezője, a felsőfokú végzettségűek jelennek meg a közrádiók hallgatói közt" - mutat rá egy összefüggésre a tanulmány.
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.