2009. október. 02. 07:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 02. 11:11 Tech

20 tipp a fesztiválidőszak után: honnan jön az ingyen zene?

Hogy találunk új albumokra vagy zenekarokra, ha már nincsenek vájtfülű, értően kacsintó lemezboltosok a pult mögött, a lemezboltok pedig egyre jobban csúsznak ki a divatból? Könnyen. Körbenéztünk a neten, milyen forrásokból érdemes zenei ajánlókat szereznünk - fősodorból és undergroundból egyaránt.


Ha valaki már ott tart, hogy szoftverek javaslatai szerint bővíti a zenei ízlését, annak az embernek elfogytak a barátai, ejtette el a zavarbaejtő mondatot Mike McGuire, a Gartner médiaelemző cég alelnöke egy zenei konferencián, s ez legalább annyira arrogáns, amennyire lényeglátó is egyben. Aki az átlagnál nagyobb zenefogyasztó, zenei magazinokat blogokat olvas, recenziókból tájékozódik, barátai ajánlanak neki, netán kedvenc lemezboltjának pultján kacsintva hajol át, hogy a távoli baráttá avanzsált eladó mutassa meg neki az új lemezt, ami a kirakatba még nem került ki, de már nagyon jó, és ha elviszed most, tiéd lesz itthon az egyetlen második példány, az enyém az első.

Minél személyesebb egy ajánló, minél közelebb áll hozzánk az, aki ajánlja nekünk, annál valószínűbb, hogy az adott zene tetszeni fog, ez pedig attól varázslatos igazán, hogy személyes és egyedi - lehetetlen lenne azt várni barátainktók, hogy rajtunk kívül több száz, netán több ezer embernek adjanak személyre szabott, csontig ható újdonságokat. Persze, intenek erre a vájtfülűek, vannak zenei ajánlórendszerek, bármennyire rosszul hangzik is a név magyarul-angolul egyaránt, ott van a last.fm és az utána született több tucat ajánlóoldal, arra születtek, hogy megoldják helyettünk a zeneválogatás hosszas és süketítő feladatát, mi lehet itt a gond? Pusztán annyi, hogy a zenei választék meglehetősen szegényes keresztmetszetét kapjuk meg ezekről az oldalakról.

Miért így működnek ezek az oldalak? Az ajánlók egyik típusa (amik az Amazonon látott kollaboratív filteringet használják, ilyen például a last.fm) azt mondja, hogy ha tetszik nekünk a Pet Shop Boys, akkor az Erasure-t is szeretni fogjuk. Az oldal mindezt arra alapozza, hogy a rendszerben tárolt adatok (amikből kiderül, hogy az egyes felhasználók mikor milyen számot hallgattak) azt mondják: akik az egyik zenekart hallgatják, azok a másikat is gyakran szokták hallgatni. Az ajánlók egy másik típusa a jellegzetességeket veszi figyelembe: ezek is azt mondják, hogy ha kedveljük a Pet Shop Boys-t, akkor kötelező lesz az Erasure albumait is beszereznünk, mindezt azonban azért, mert hasonló hangzású és jellegű zenékről van szó.

Mi dönti el, hogy két zenekar vagy zenész munkája hasonlít-e egymáshoz? Az egyik legnagyobb zeneajánlóként ismert Pandora például a Music Genome Project ötletét hasznosítja - minden egyes zeneszám jellegét körülbelül 400 "gén" szabja meg. Génnek számít például a humoros dalszöveg, a női énekes, az orgonaszóló, az ismétlődő refrén, a visszafogott vonósok vagy a virtuóz tenorszaxofon-szóló - a cég pedig zenészeket alkalmaz, akik leülnek az elemzendő számok elé és egy listában bepipálják, mi jellemző arra. Mindehhez értelemszerűen jelentős mennyiségű emberi háttérmunkára van szükség.

© Stiller Ákos
Hol bújik meg a zeneajánlók rendszerében a hiba? Mindezt akkor látjuk meg a legélesebben, ha új, friss, kevesek által ismert, feltörekvő zenekarok anyagait szeretnénk az ajánlások között viszontlátni. A last.fm-típusú oldalakon az új zenekarok sokkal lassabban futnak be - ez a típusú probléma elég jellemző bármilyen közösségi ajánlóoldalra -, ugyanis mielőtt a rendszer számára ajánlhatóvá válik egy zenekar, időnek kell eltelnie, populárissá kell válnia a zenekarnak annyira, hogy a rendszer ne zajként értelmezze. Magyarra lefordítva: egy zenekar akkor válik több ember számára elérhetővé, ha már sokszor hallgatták meg a számaikat. A Pandora-típusú oldalak esetében már rögtön a netrekerülés első napjában szemrevételezhetjük az új bandákat, ha a cég alkalmazottjai elkészítették annak pontos "géntérképét" - igaz, ez egy szám esetében 20-30 percet is igénybevehet.

A last.fm-jellegű oldalaknak nincsen szüksége ilyen osztályozásra, ott minden munkát a rajongói tábor végez. Azok máshol véreznek el, méghozzá ott, hogy csak akkor kapunk a számunkra megfelelő ajánlásokat, ha sok olyan ember van a rendszerben, akikhez hasonlít az ízlésünk. Ha nincs, akkor vélhetően nem ajánlanak nekünk újszerű, mégis élvezhető zenéket, csalódunk a rendszerben és ennek hatására valószínűleg nem is fogjuk tovább bombázni a rendszert hallgatási adatainkkal - ennek hatására az ajánlóoldalak "belekövülhetnek" egyes stílusokba. Mindezt hosszú távon feloldhatja azt, hogy a zenehallgatók kedvenc műfajukon kívül másabb, attól távolabb álló stílusokat is hallgathatnak, így a rendszer spektruma lassan, de folyamatosan töltődik, igaz, egyes műfajokban sokkal lassabban.

A következő oldalon ezekhez hasonló és ezektől eltérő oldalakat ajánlunk listázunk és ugyanakkor elárulunk klasszikusabb, illetve a szürke oldal felé kacsintgató trükköket is - mindenki másban fogja megtalálni a szerencséjét.
20 tipp a hangos boldogsághoz (Oldaltörés)

Meguntuk a fesztiválidőszakban megismert zenekarok lemezeit és valami újat szeretnénk, ami azért jó lenne, ha hasonlítana eddigi kedvenceinkhez? Megkerülhetetlen a last.fm (ahol hosszas listát kaphatunk kedvenc zenekarunkhoz, a példa kedvéért a The Cure-hoz hasonló zenekarokról, de megnézhetjük, hogy a kedvenc zenekarainkat hallgató felhasználók miket hallgatnak még vagy akár kritériumok, pontosabban tagek alapján is kereshetünk), az amazon.com (nézzük meg, milyen lemezeket vásároltak még azok, akiknek a polcán megtalálható egy kedvenc lemezünk a "customers who bought this..." rovatban), az iTunes (ha kiválasztunk benne egy számot, a Genius szolgáltatás hozzá hasonló számokat válogat össze nekünk, ehhez hasonlóan pedig egy általunk vásárolt szám mellé is képes hasonlókat javasolni), illetve a YouTube, ahol a kellő idő beáldozása során eredeti kiindulópontunktól messzire eltávolodva kaphatunk új tippeket - amiket aztán legálisan (vagy legalábbis a kiadók rosszallásától kísérve) hallgathatunk meg az olyan oldalakon, mint az imeem.com közösségi megosztó- és streamingoldal, a Magyarországon egyelőre még nem elérhető, külföldön viszont már nagy sikert aratott spotify.com, illetve a meglepően egyszerű és kereséseinkre ugyanannyira biztos találatot adó justhearit.com.

A Twitter is jó forrás
Hétfőnként a gyakorlottabbak már #musicmonday taggel látják el üzeneteiket, ezzel pedig két dolgot jelölnek: egyfelől hétfő van, másfelől pedig (szerintük) meghallgatnivaló zenét ajánlottak. A Twitterhez kapcsolódik még a blip.fm oldala, ahol mindenki közösségi DJ-vé válhat (akármilyen rosszul is hangzik ez), az itt ajánlott vagy lejátszott számokról a tweetekben kapunk értesítést.
Ha van időnk böngészni más felhasználók-zenehallgatók ízlései vagy playlistjei között, akkor megtehetjük ezt az ilike.com oldalán (elég beütnünk egy nevet ahhoz, hogy hasonló zenekarokból felépülő playlistet kapjunk azonnal) vagy az igazából semmilyen extra szolgáltatást nem kínáló, de a standardot jól nyújtó lala.com-on, ha pedig több információra van szükségünk egy zenekar elő- és utóéletéről, akkor látogassuk meg az allmusic.com-ot, itt egy-egy zenekarral kapcsolatban táblázatos formában átláthatjuk, kik inspirálták, kiket inspiráltak és kikhez hasonlítanak, illetve milyen hangulatú számokat készítettek - a hangulatokra rákattintva pedig az azokhoz tartozó zenekarok, albumok és számok toplistáit kapjuk meg. Ha már a hangulatoknál tartunk, a musicovery.com-on úgy kapunk ajánlásokat, ha megadjuk: milyen műfajban keresünk zenét, melyik évtizedből, milyen hangulatút (pörgős/nyugodt, ill. sötét/pozitív tengelyekből összeállított koordináta-rendszerben), mennyire gyorsat és egyúttal mennyire (vagy mennyire nem) táncolhatót. Ha a zenekarokat inkább valamilyen viszonyrendszerben szeretnénk látni, arra ott van a liveplasma.com, ami mellékesen filmek keresésére is alkalmas.

Alternatív zenei kínálatban gazdag a mufin.com, ami igazából csak adatbázisával hívja fel magára a figyelmet, szokás szerint egy zenekart vagy számot kell megadni az oldalnak, cserébe számos hasonlót kapunk. Promóciós felületnek ugyanannyira a jó a soundcloud.com, mint egyfajta tesztlabornak - az itt megtalálható számokhoz ugyanis látható módon, másodpercre pontosan fűzhetünk megjegyzéseket - ez az oldal főként az elektronikusabb műfajok kedvelőinek hordozhat rengeteg újdonságot.

Akik régóta járják a MySpace-t és ott követik figyelemmel, hogy kedvenc zenészeik éppen melyik új számukat töltik fel, tudják: a zenészek Top Friendjei között keresve jó zenei tippeket kaphatunk, itt ugyanis mindenki a neki legkedvesebb és legjobban tisztelt zenésztársait helyezi el. Természetes az is, hogy ha webrádiókon keresünk magunknak új szerzeményeket: fő kiindulópontunk valószínűleg a shoutcast.com lesz a maga több mint 30 ezer rádiócsatornájával (ami mellett ráakadhatunk olyan specifikus adásokra is, mint a demoscene-anyagokkal teli Nectarine vagy a breakbeatben gyökerező Pacebreaker).

Ami a blogokat illeti: a blogtartalmakból építkező Hype Machine újfajta megközelítésre építkezik és erős előremutató tevékenységet végez: több száz zenei blog tartalmát aggregálja és egy playlistet készít azalapján, hogy a bekötött blogok mely zenészekről vagy számokról írtak a legtöbbet. Mindez azonban csak az érme egyik oldala. A másik oldalán azok a zenei blogok szerepelnek, amik vagy nagyon műfaj-specifikusan vagy szégyentelenül bő műfajválasztékban közölnek letöltési linkeket az egyes anyagokra, igaz, ezek külön feltüntetik - a zenészek akkor zenélnek tovább, ha van miből fenntartaniuk magukat, úgyhogy mindenki vegye meg az adott lemezt, ha már letöltötte és tetszett neki. Azon blogok, amik csak egy-egy szűk(ebb) műfaj kedvelőihöz szólnak, elképesztő mennyiségű információt közölnek, ugyanakkor olyan elrejtett kincseket fednek fel, amiket lemezboltokban szinte lehetetlen már beszerezni.