2009. május. 06. 11:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. május. 06. 11:46 Tech

Vámpírok pedig nincsenek, a fizikusok megmondták

Újabb munkával gazdagodott a vámpírok fiktív életét boncolgató tanulmányok sora. Két fizikus most azt vetette papírra, hogy a vérszívók nem létezhetnek, ugyanis szinte azonnal kimerítenék a rendelkezésükre álló élelmiszertartalékot - többek között kedves olvasóinkat is. Minderről az IO9 sci-fi portál számolt be.


Costas Efthimiou és Sohang Gandhi fizikusok Cinema Fiction vs Physics Reality című tanulmányukban utasítják el az elmúlt évszázadok vámpírirodalmát. Gondolatkísérletüket népszámlálási adatokkal támasztják alá: 1600-ban szerintük majdnem 537 millióan éltek a Földön - ha pedig az első vámpír 1600. január 1-jén kezdett volna el először emberekből táplálkozni, akkor 1602 júniusára már nem maradt volna élő ember a Földön. 

Mindezt Dino Sejdinovic matematikus tavaly novemberében megtámadta Mathematics of the Human Vampire conflict című tanulmányában. A kutató azzal érvel: a fizikusok nem számoltak azzal, hogy az emberek szaporodnak, a vámpírok száma pedig az emberek irtóhadjáratainak következtében csökken. Sejdinovic mindezek mellett még egy 1992-es tanulmányra is hivatkozik, amelyben Richard Hartl és Alexander Mehlmann azt írják: a vámpírokhoz hasonló ragadozó faj sosem lenne annyira ostoba, hogy teljes élelmiszerkészletét azonnal lemerítse.

Az IO9 szerkesztői csak annyit tesznek ehhez hozzá: merész feltételezés, hogy a táplálkozási lánc tetején a vérszívók állnának.

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.