2008. december. 10. 12:44
MTI
Utolsó frissítés: 2008. december. 10. 12:21
Tech
Összeomlott az uniós online kultúrkincstár, óránként 20 milliónak kellett
Januárra halasztották az Europeana, az európai digitális multimédia-könyvtár újraindítását, miután a november 20-i megnyitás utáni órákban a szerverek nem bírták az érdeklődők hatalmas rohamát, a számítógépes rendszer összeomlott.
z informatikai hátteret a Koninklijke Bibliotheek, a holland nemzeti könyvtár lenne hivatott biztosítani, ám percekkel az indítás után kiderült, hogy alaposan elszámították magukat. Óránként ötmillió látogatót még képesek lettek volna kiszolgálni, de miután óránként 10-20 millióan próbáltak kattintani az Europeana internetes címére, világossá vált, hogy a számítógépes kapacitást nagyságrendekkel kell bővíteni.
Ez hetekig, akár december közepéig is eltarthat - közölték másnap. Most azonban arról adtak tájékoztatást, hogy csak valamikor januárban lesz elérhető az Europeana.
A www.europeana.eu című portál, ha működőképes lenne, már kezdetben is több mint kétmillió "tételt" - könyveket, térképeket, hangfelvételeket, fényképeket, levéltári anyagokat, festményeket, filmeket - tenne hozzáférhetővé az Európai Unió országainak nemzeti könyvtáraiból, illetve egyéb kulturális intézményeiből.