Jogsértő a büntetlen előéletű személyek DNS-mintáinak gyűjtése
Az emberi jogok legfelsőbb európai bírósága szerint sérti a magánélethez való jogot az, ha a hatóságok tárolják büntetlen előéletű emberek DNS-mintáit.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága brit panaszok alapján hirdette ki csütörtökön ezt a döntését. Nagy-Britanniában ennek nyomán jövő márciusig meg kell semmisíteni közel egymillió DNS-mintát, amelyet olyanoktól vettek, akiket letartóztattak, de később szabadon engedtek, fölmentettek a vád alól, vagy akik erőszakos bűncselekmények áldozatául estek.
A kormány tanulmányozni fogja az ítéletet, a törvény azonban egyelőre hatályban marad - reagált a brit belügyminiszter a hírre.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága brit panaszok alapján hirdette ki csütörtökön ezt a döntését. Nagy-Britanniában ennek nyomán jövő márciusig meg kell semmisíteni közel egymillió DNS-mintát, amelyet olyanoktól vettek, akiket letartóztattak, de később szabadon engedtek, fölmentettek a vád alól, vagy akik erőszakos bűncselekmények áldozatául estek. A bíróság szerint a minták vétele nem, de tárolása ilyen esetekben ellentmond az Emberi Jogok Európai Egyezményének, amelyet London is aláírt.
"A DNS-minták és az ujjlenyomatok létfontosságúak a bűnözés elleni küzdelemben. A bíróság döntése kiábrándító. A kormány tanulmányozni fogja az ítéletet, de a törvény egyelőre hatályban marad" - reagált Jacqui Smith brit belügyminiszter a hírre. Londonnak joga van új keresetet benyújtani, amelyben megindokolhatja, miért akarja fenntartani a jelenlegi gyakorlatot.
Emberi jogi csoportok jó ideje hangoztatják, hogy ártatlan személyek DNS-mintáinak a tárolása túl nagy mértékben sérti a magánélethez való jogot ahhoz képest, ahány bűnügyet az ilyen minták segítségével sikerül felderíteni.
Skóciában, amelynek saját törvényei vannak, megsemmisítik a nyomozás során begyűjtött DNS-mintákat, ha az ügyet utóbb elejtik. Felmentő ítélet esetén Finnországban, Németországban és Svédországban is ez történik.