A Nobel-díjas fizikus elméletének alapját más alkotta
Igazságtalannak tartja az idei fizikai Nobel-díj odaítéléséről szóló döntést több olasz tudós, mert szerintük honfitársuk, Nicola Cabibbo is megérdemelte volna a rangos tudományos elismerést - írta szerdán az olasz sajtó.
Az amerikai állampolgárságú Yoichiro Nambu és két japán állampolgárságú tudós, Kobajasi Makoto és Maszkava Tosihide kapta kedden az idei fizikai Nobel-díjat. Mindhárom tudós a szubatomi részecskék kutatásában elért eredményeiért részesült a magas kitüntetésben.
Olasz kutatók azzal érvelnek: a Nobel-díjjal elismert kutatásokat megalapozó felfedezés Cabibbo nevéhez fűződik, mert ő írta le először a kvarkok - az elemi részecskék egyik fajtája - viselkedését.
"Abszolút megmagyarázhatatlan döntés" - mondta Sergio Bartolucci, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatási igazgatója a La Stampa című olasz napilapnak. A kitüntetett tudósok munkásságának alapját képező elméletet Nicola Cabibbo alkotta meg 1963-ban - tette hozzá.
"Cabibbo értette meg először a kvarkok működését", és ezt fejtették ki a kitüntetett fizikusok - írta kedd este egy közleményben Roberto Petronzio, az Olasz Atomfizikai Intézet elnöke.
Hasonlóan vélekedett a díjról a New Scientist című londoni természettudományos folyóirat is internetes kiadásában. A két japán kutató felfedezéseinek "Cabibbo fektette le az alapjait" - írták.
Újságírók Cabibbótól is megkérdezték, mi a véleménye a svéd akadémia döntéséről, ő azonban nem kívánt nyilatkozni erről.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia Fizikai Nobel-bizottságának indoklása szerint a három tudós részecskefizikai felfedezései óriási mértékben elősegítették a természet jobb megértését. "A szimmetriasértések elrejtették a természet rendjét egy látszólag kusza felszín alatt" - írta indoklásában a díj odaítéléséről döntő bizottság.
"Az a tény, hogy világunk nem viselkedik tökéletesen szimmetrikusan, a szimmetriától való, mikroszkopikus szinten történő elhajlásoknak tulajdonítható". Nambu "modellje egyetlen elméletben egyesítette minden anyag legkisebb építőköveit és hármat a négy természeti erő közül". A három kitüntetett tudós munkássága révén feltételezhetővé vált a szubatomi kvark részecskék legalább három családjának létezése - áll az indoklásban.