A Google két újdonságot is készített a Gemini nevű mesterséges intelligenciához, amelyek segíthetik a jobb és pontosabb munkavégzést.
Gőzerővel dolgoznak a Google mérnökei azon, hogy vonzóvá tegyék a felhasználók számára a Gemini mesterséges intelligenciát. A vállalat most két újabb funkcióval bővítette a szolgáltatását: az egyik a Canvas, a másik pedig az Audio Overview, amelyek a nevük alapján első hallásra nem tűnnek túl izgalmasnak, valójában azonban nagyon is azok.
Utóbbi – vagyis az Audio Overview – segítségével a felhasználók bármilyen dokumentumot podcast formátummá tudnak alakítani. A mesterséges intelligenciának megmutatott dokumentum – ami lehet akár egy diasor is – összefoglalja az abban található legfontosabb információkat, amit aztán hangzó anyaggá konvertál át. A Gemini ezen képessége egyelőre csak angol nyelven beszél, a cég azonban jelezte, hogy hamarosan más nyelveken is elérhetővé válik az újdonság.
A cég szerint a megoldás tökéletesen alkalmas arra, hogy egy hosszabb cikket, vagy tudományos publikációt ismerjen meg így a felhasználó.
A Google Gemini másik újdonsága a Canvas, ami a vállalat egy „új interaktív térként” ír le. Célja, hogy amelynek célja, hogy megkönnyítse a munka elvégzését, finomhangolását és megosztását. A segítségével kiváló minőségű piszkozatokat lehet létrehozni, amit aztán a Gemini visszajelzései alapján lehet tökéletesíteni.
A megoldás nemcsak hagyományos szövegeket képes létrehozni, de segíthet például a programozásban is.
Bár a fejlesztések egyelőre csak angol nyelven tudnak, hamarosan a világ számos részén válnak majd elérhetővé.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.