2008. május. 30. 14:38 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 30. 14:20 Tech

Minek a szex, ha lopni is lehet az örökítőanyagot?

A világ egyik legkisebb állatkája, mely 40 millió éve felhagyott a szexuális úton való szaporodással, más élőlényektől lopkodja a géneket - írják amerikai kutatók a Science című tudományos folyóirat legfrisebb számában.

Baktériumok, gombák, sőt még növények génjeit is megtalálták beépülve a mindössze nagyjából ezer sejtből álló mikroszkopikus méretű állatkák, a Bdellod rotiferek DNS-ében.

A minden vizes élőhelyen, így a tengervízben és édesvízben is megtalálható Bdelloid rotifereknek mintegy 370 faja él, közös tulajdonságuk, hogy csak nőstényeik vannak, és szűznemzéssel szaporodnak, azaz klónozzák önmagukat.

Túlélőképességük ennek ellenére különlegesen nagy, képesek teljesen kiszáradva fennmaradni, majd újraéledni, és a sugárzással szemben is feltűnően ellenállóak.

A cambridge-i Harvard Egyetem munkatársai, Arkhipova és Matthew Meselson azt vizsgálták, hogyan szerzik meg, és hogyan hasznosítják az új géneket az apró állatkák.

Az evolúció során a szexuális szaporodás segítette elő az élőlények változásokhoz való alkalmazkodását, mert így tudtak új géneket beszerezni, és a hibás kópiákat kiküszöbölni. A kivételes képességű, 0,1-1 milliméteres áttetsző állatkák, a Bdelloid rotiferek azonban rácáfolnak az ivartalan szaporodás "zsákutca" voltára. DNS-ük tanulmányozása segítheti túlélőképességük okainak feltárását.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.