2008. január. 11. 06:30 ATV Utolsó frissítés: 2008. január. 11. 14:01 Tech

CES 2008: csatát nyert a Blu-ray, háborút a merevlemez

Idén az online tévéké, valamint ismét az óriáskijelzőké volt a főszerep a Las Vegas-ban január 7-10. között megrendezett Fogyasztói Szórakoztatóelektronikai Show-n (CES). Emellett, úgy tűnik, utoljára összecsapott egymással a HD-DVD és a Blu-ray formátum is. Bár ez utóbbi győzedelmeskedett, egyes vélemények szerint senki sem örülhet, mert hosszútávon mindkettő alulmarad majd. Az idei trendekről és a legérdekesebb fejlesztésekről összeállításunkból tájékozódhatnak.

Az igazi a játék ellen: Bill Gates összemérhette
tudását Slash-sel.
© AP
A CES-en jellemzően olyan új fejlesztésekkel találkozhatott az odalátogató közönség, amelyek később mérföldkőnek bizonyultak a technológia területén. Itt láthattak először működő videomagnót 1970-ben, itt nézhettek először egy videokamera képkeresőjébe 1981-ben, s itt pörögtek fel először a lézerlemezek (1974), a CD-k (1981) és az első DVD-k is (1996). De a CES-en mutatták be az amerikai közönségnek az első Nintendo Entertainment System (NES) konzolt is 1985-ben. Ehhez képest 2008-ban nem volt egyértelmű központi szereplője a hatalmas területen zajló rendezvénynek, s bár számos érdekességet bemutattak, igazi áttörésre nem számított senki.

Idén a CES  a hagyományokhoz híven ismét a Microsoft-vezér Bill Gates nyitóbeszédével indult. A redmondi óriás első embere, miután a Guns ’n’ Roses nevű rockegyüttes egykori szólógitárosával, Slash-sel kiegészülve rögtönzött koncertet adott – a zenész saját hangszerén, míg Gates a Guitar Hero című játékhoz készített digitális gitárral zenélt –, meglepő bejelentést tett.

Ennek értelmében a Microsoft első embere nyártól kivonja magát cége első vonalából és inkább a jótékonykodásnak szenteli munkaidejét. Erről szólt a közönségnek bemutatott rövidfilm, amely a Bill Gates utolsó munkanapja címet kapta. Emellett Gates beszélt arról, hogy véget ért az első digitális évtized, amelyet a személyi számítógép, a billentyűzet és az egér dominált.

"Ez még csak a kezdet, mostantól még gyorsabban haladunk" - mondta Gates, aki szerint a új korszakban az élet minden területét átjárja majd az informatika. "A berendezések összekapcsolódnak. A felhasználónak nem fog gondot okozni, hogy az egyik készülékről a másikra hogyan vigye át az információt és nem kell megjegyeznie, hogy hova mentette el a dolgait" – tette hozzá a Microsoft-vezér, aki szerint a második évtizedben tovább folytatódik a digitális technológia diadalmenete. Bill Gates a hanggal, érintéssel vagy mozdulattal irányított felhasználói felületek, a "természetes interfészek" világának eljövetelét is jósolta.

Fokozott figyelem övezte a nagy tárolókapacitású DVD-formátumok, a HD-DVD és a Blu-ray csatáját is. Az utóbbit kifejlesztő Sony becslései szerint az elmúlt karácsonyi szezonban saját termékük eladásai jócskán felülmúlták a Toshiba és a Microsoft által támogatott HD-DVD-t. A japán cég felmérései szerint a piacon értékesített nagyfelbontású videolejátszók 70 százalékban a Blu-rayt támogatják. Bár a Paramount – mint utóbb nyilvánosságra került, egy nagyobb pénzösszeg hatására – a HD-DVD mellett foglalt állást, a CES-en kiderült, a Warner Bros. Stúdió – a Sony állítása szerint a „technológia értékeit felismervén” – a Blu-ray mellett tette le a garast. A bejelentés hatására még egy olyan pletyka is szárnyra kapott, mely szerint a Microsoft a hír hallatán kilátásba helyezte, hogy XBox 360 nevű videojáték konzoljaihoz támogatást ad ki a Sony formátumához. Ez később kacsának bizonyult.

A háborút a merevlemezek nyerik (Oldaltörés)

A Blu-ray és a HD-DVD ádáz csatát vívtak.
Előbbi nyert.
© AP
„Az emberek azt mondják, a Blu-ray megnyerte a formátum-háborút” – mondta a sajtó megjelent képviselőinek Bill Watkins, a merevlemezeket gyártó Seagate első embere. „Én azt mondom, ennek semmi jelentősége. Az igazi háború a tartalom fizikai, illetve elektronikus terjesztése között lehetett volna, azonban ezt az összecsapást mindkét formátum elvesztette. Az elektronikus terjesztés lesz a nyertes, ezzel pedig sem a HD-DVD, sem a Blu-ray nem versenyezhet.”

Bár Watkins vádolható részrehajlással, többen is egyetértenek a Seagate-vezér szavaival. Akármelyik változat terjed is el, rövid ideig uralkodhat csak, az olyan szélessávú tartalomközvetítő rendszerek mellett, mint a Microsoft XBox Live, illetve az Apple iTunes szolgáltatása.

A probléma abból adódik, hogy a HD-DVD és a Blu-ray formátumok miatti bizonytalanság eredményeként a fogyasztók csupán keveset vásároltak a lejátszókból, s mire az olcsó tömegtermékek elterjedhetnek, addigra már javában dübörögnek majd a tartaloméhes vásárlókat az otthonukban kiszolgáló szélessávú (on-demand) szolgáltatások, és az internet-alapú tévék (IPTV). Ez utóbbi technológia egyébként az idei CES egyik központi témájának bizonyult, a nagyobb készülékgyártók, mint például a Sharp, a Samsung és a Panasonic is átfogó tartalmi megállapodásokat jelentett be, különböző szolgáltatókkal, amely nemsokára lehetővé teszi, hogy az internetre csatlakoztatott televíziónkon keresztül jussunk hírekhez, illetve akár a legújabb premierfilmekhez.

Visszakanyarodva a merevlemezek piacához, Watkins beszámolójából az is kiderül, hogy az efféle adattárolók gyártóira szép idők várnak, többek között a fentiekből kifolyólag. A digitálisan terjesztett tartalom ugyanis további keresletet jelent a winchesterekkel foglalkozó cégek számára. A kilencvenes években a kihasználatlan gyártókapacitások és az árcsökkentések stagnáló bevételeket, illetve komoly veszteségeket jelentettek számos, az iparágban tevékenykedő cég számára, többeknek ki is kellett lépnie a piacról. Azonban az újonnan megjelenő termékek – mint például a digitális videokamerák – újra felélénkítették a merevlemezgyártást. Ennek eredményeként a Seagate, valamint legnagyobb riválisa a Western Digital is kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el. Előbbi cég már két alkalommal is felfelé igazította az elmúlt negyedévre várható gazdasági mutatóit.

„A másik jelentős felfevőpiac a biztonságtechnikai ipar” – magyarázta Watkins. „Manapság rengeteg helyen működnek térfigyelő kamerák, amelyek óriási mennyiségű adatot hoznak létre. Ha az információból ekkora mennyiség termelődik, az hatalmas növekedést jelent a merevlemez piac számára, hiszen ezeket a felvételeket bizonyos ideig tárolni kell, nem beszélve a biztonsági mentésekről”

Watkins derűlátó a jövőt illetően. A Seagate-vezér szerint Hollywoodnak előbb-utóbb be kell kapcsolódnia tartalmai digitális „házhozszállításába”. A szélessávnak, valamint az egyre jobb minőségű házimoziknak köszönhetően ugyanis az emberek egyre kevesebbet mozdulnak majd ki otthonról, így pedig nem a mozik műsorát részesítik majd előnyben, hanem amit le tudnak tölteni az internetről. A CES-en ennek kapcsán az XstreamHD be is mutatta vevőkészülékét, amely a felhasználók igényei szerint (on-demand) tölt le filmeket műholdról. Az egyik befektető pedig az a Michael Douglas, aki filmjei révén személyesen is érdekelt abban, hogy a filmek minél kényelmesebben juthassanak el a fizetőképes közönséghez. A jó minőség kulcsfontosságú, ugyanis ahogyan Watkins megjegyezte: „a közönség akár a rosszabb felbontású, kalózkópiákat is megnézi inkább, ha egyszerűbben juthat hozzá, mint a jó minőségű, legális tartalomhoz.”

A szakember a sajtótájékoztatón kifejtette továbbá, hogy a memóriakártyák piaca alighanem soha nem veszélyeztetheti komolyan a merevlemez gyártókat. Egyszerűen azért, mert túlságosan nagy a kereslet a háttértárolókra. Ha egy flash memóriákat gyártó cég a világpiac 15 százalékát szeretné lefedni 2012-re, csak 2008-ban 50 milliárd dollárt kellene befektetnie. Watkins szerint ez nem történt és várhatóan nem is fog megtörténni.

Kiszervezett K+f, visszatérő robotok (Oldaltörés)

Watkins emellett hangsúlyozta, az Egyesült Államoknak sürgősen meg kell reformálnia bevándorlási törvényeit, s több külföldinek kellene lehetővé tennie a letelepedést az USA határain belül.

„A Szilícium-völgyben található cégek 60 százalékát olyan emberek alapították, akik az nem az Egyesült Államokban születtek” – magyarázta a Seagate-vezér. „Tavaly a különböző mérnöki karokon az USÁ-ban PhD fokozatot szerzők közel 70 százaléka volt külföldi. Egyikük sem kapott zöld kártyát, s ennek eredményeként hamarosan számos cégnek külföldre kell telepítenie kutatás-fejlesztési ágazatát.”

381 centiméter képátlójú plazma-monstrum
© AP
A merevlemezeken túl folytatódott az új fejlesztésű tévék uralkodása. Tavaly az LCD és a plazmaképernyőké volt a főszerep, s idén is a középpontban álltak az új óriási méretű kijelzők, mint például a rögtön az első napon bemutatott 2880x900-as felbontású hajlított képernyő az AlienWare-től. Az elsősorban játékosok és grafikusok számára ideális technikai csodáról számtalan sajtótermék számolt be, ám relatíve kevés szó esett az azonos felbontású, 10 000:1 kontrasztarányú monitorról, amelyről az NEC rántotta le a leplet. A Panasonic óriási, 150 inches (381 centiméter) képátlójú Life Screen nevet viselő plazmatévéjével igyekezett elállítani a közönség lélegzetét. A Mitsubishi pedig bemutatta a már hónapok óta beharangozott lézertévéjét. Az új technológia előnye, hogy jóval élesebb és mélyebb képeket képes megjeleníteni a vékony, pillekönnyű anyagból készült képernyőn. Emellett előállítási költségei is valamivel a plazmatévék alatt van. Az előrejelzések szerint idén már akár a boltokba is kerülhetnek az LCD-k első számú kihívói.

A robotok rajongóiról sem feledkeztek meg, bemutatkozott ugyanis az iRobot nevű cég, amely még a kilencvenes években kísérletezett egy olajfúró robot bemutatásával. Az akkori 20-30 dolláros hordónkénti olajár azonban kevéssé tette rentábilissá a fejlesztést, ezért az érdeklődés lassan elsikkadt. A cég vezetője, Colin Angle azonban úgy fogalmazott, hogy napjaink 100 dolláros olajára újra életet lehelhet a kísérletekbe.

Az iRobot terméke elméletben képes arra, hogy jóval több olajat bányásszon ki a földből, mint a hagyományos eljárás, emellett képes a talajba fúrt lyukakat helyreállítani, megőrizve ezáltal a geológiai egyensúlyt.

Fujitsu kiszolgálórobot - az idősekre is gondolnak
© AP
„A robotok másik két nagy szerepét az idősek támogatásában és a háborúk megvívásában látjuk” – magyarázta Angle sajtótájkoztatója hallgatóságának. „Az USÁ-ban és Nyugat-Európában az emberek hosszabb ideik élnek és mivel képtelenség mindegyiküket gondozni, azonban a legtöbbjük nem akar szociális otthonokba kerülni, ezért a robotok akár elvégezhetik helyettük a házimunkát és odafigyelhetnek egészségi állapotukra is.”

A gépeknek azonban a katonaságban is meg lesz a szerepük. Egy kábítófegyverrel felszerelt robot ugyanis akár jóval hatékonyabb lehet, mint egy éles fegyvert viselő katona.

„A robotok számára elfogadható, ha ők sütik el másodszorra a fegyverüket” – fetette ki Angle. „Amikor a katonák szorult helyzetbe kerülnek, gyakran előbb kell lőniük, mint, hogy pontosan felmérnék a szituációt. Ez a tény sokszor azt eredményezi, hogy akaratlanul is megnő az áldozatok száma. Az asszimetrikus hadviselésben pedig, amit a terrorizmus ellen folytatunk, kiváló eszköz egy olyan gép, amely lehetővé teszi, hogy jelen legyünk egy veszélyes helyen, úgy, hogy ha a robot megsemmisül, emberéletben nem esik kár.”

A zöld technológiák sem maradhattak ki (Oldaltörés)

Napelemes hátizsák - fókuszban
a zöld technológiák
© AP
 
A robotkatonákon túl nem maradhatott ki a környezetvédelem témája sem az idei CES kínálatából. A Dell például környezetbarát bútorokkal rendezte be saját pavilonját, emellett csupán két fehér üzenőtábla várta a látogatókat, akik felírhatták rájuk ötleteiket, mellyel környezeti terhelésünket csökkenthetjük. Az informatikai cég képviselői szerint az összegyűlt ötleteket a vállalt vezetőinek gyűlésén megtárgyalják, s a leghatékonyabbakat igyekeznek majd valóra váltani.

Szintén a zöld technológiák támogatójaként tett szokatlan látogatást a kiállításon Rick Wagoner, a General Motors első embere, aki az E85-ös benzin-etanol keverék használatára buzdított. Elmondása szerint több száz e-mailt kapott etanollal működő járművek tulajdonosaitól, akik csalódottságukat fejezték ki, mivel nem találtak olyan töltőállomásokat, ahol etanol takonlhattak volna.

„Amikor a GM elkezdte a többféle üzemanyaggal működő autók árusítását, mindössze 600 olyan kút volt az USA területén, ahol etanolt is lehetett kapni” – fejtette ki Wagoner. „Ma már 1400 ilyen töltőállomás van, a gond csupán annyi, hogy az Egyesült Államokban mintegy 170 000 benizinkút található, s a teljes lakosság kiszolgálásához legalább 15-20 000 etanolt is árusító helyre lenne szükség.”

Az autógyártó cég vezére hangsúlyozta, hogy az étkezésre alkalmas mezőgazdasági termékekből előállított etanol nem jelent hosszútávú megoldást, s alternatívaként a cellulózból készült verziót jelölte meg. Emellett, nyitóbeszédében bemutatta a konszern egy új prototípusát, a Cadillac Provoq nevű modelljét, amelynek tetején napelempanel gyűjti az energiát az autó elektromos berendezései számára, meghajtásáról pedig hidrogénes üzemanyagcella és egy lítium-ion akkumulátor gondoskodik. Wagoner emellett bejelentette, hogy a cég gáz-elektromos autója, a Chevy Volt egyelőre még nem készült el, s a jelenlegi ütemterv szerint 2010 környékén gördülhet csak le a futószalagról. A kihívást az jelenti, hogy megnöveljék az autóban alkalmazott akkumulátorok teljesítményét, hogy a jármű hatótávolságát legalább 300 mérföldre (480 kilométer) tornásszák fel.

A következő ígéretes technológiai szakkiállítás az Apple január 14-18. között megrendezésre kerülő MacWorld nevű expója lesz. Tavaly ugyanitt mutatta be Steve Jobs a közönségnek az óriási érdeklődést keltő iPhone-t. A cupertinói cég idén sem képviseltette magát a Las Vegas-i CES-en, ezért a MacWorld legjelentősebb fejleményeiről a hvg.hu is beszámol majd.