Családi tesztre ragadtattam magam a minap, amikor sikerült - egy hétre - szert tenni az Apple legújabb iMacjére. Az asztalra helyezve a gépet, rögvest elvégeztünk kedvesemmel egy külső összehasonlítást. Nekem a saját gépem (egy fehér, körülbelül 2 éves iMac modell) teljesen retro hangulatúnak tűnt az új verzió mellett. A fémes szürke és a fekete vegyítése szerintem jó ötlet volt a tervezőktől, ráadásul az új iMac még vékonyabb is az elődjénél. Mindazonáltal párom a régi gépre szavazott, neki a lágyabb forma és a fehér szín jön be. Hiába, ilyenek a nők! De mivel ezt a tesztet mégiscsak én írom, adtam rögtön egy pontot az új gépnek. Dögös, na!

Monitor és számítógép egyben

A bekapcsolás után létrehoztam szokásos tesztfelhasználómat a rendszerben, és feldobáltam néhány számomra fontos alkalmazást is. A gépen 10.4.10-es Tiger volt, ugyanaz, mint a régi sajátomon, de már annak dacára is érezhetően gyorsabb volt minden, hogy az „öreg” gépben 2 GB RAM ücsörög, a tesztre kapott új cuccban viszont ezzel spóroltak a kölcsönzőim, és csak az alapból járó 1 GB volt benne. Ez egyébként érhetetlen, mert 2 GB RAM alatt iMacet venni értelmetlen (már persze ha komoly munkára akarjuk használni, nem csak szórakozásra), ráadásul az újba 4 GB memóriát gyömöszölhetünk, ami azért tisztességes alap a Photoshoptól a Premiere-en át a Final Cutig mindennek. Mindegy, a rendszer 1 GB mellett is brutálisan gyors, ami persze egy 2,4 GHz-es Core 2 Duo processzor esetében nem csoda. 
Az eddigi modellváltásoknál nem éreztem ekkora sebességnövekedést a 2 GHz-es Core Duo gépemhez képest (a számok persze egyértelművé teszik, ha valami gyorsabb, de ha ez a munka során minimálisan jelentkezik, pár másodperc miatt az ember nem vált gépet). Az új iMac sebessége viszont nagyon meggyőző, kicsit veszélybe is került az régi, de aztán feltűnt valami a képernyőn, ami visszavetette a hirtelen előtörő vásárlási lázat.

Tükröm, tükröm...
Ez a „valami” ugyanis én voltam, amint sötét árnyként borítottam be az OS X Asztalának teljes bal oldalát, sajnos nem háttér-, hanem tükörképként. A két nagy ablak, ami máskor a lakás legjobb tulajdonsága, hiszen ömlik be rajta a fény, velem együtt ott tükröződött a képernyőn. Hja, ez bizony glossy. És ez még csak egy 20”-os modell, mekkora tükörfelület lehet egy 24”-os!
No, redőnyök gyorsan le, s láss csodát, a tükröződés minimális mértékű lett, de legalábbis már egyáltalán nem volt zavaró. Próbaképpen redőnyök félig fel: így sem rossz. Szóval, akinek a háta mögött egy vagy éppen két ablak virít, az fordítson asztalt, vagy sötétítsen. E nélkül is lehet persze dolgozni a gépen, de néha zavaró lehet a tükröződő felület. Ideális körülmények között persze nem akkora gond.

Fényeskedjék néked!
Még néhány apróságot be kellett beállítani a gépen, mielőtt végre valóban dolgozni kezdhettem, mégpedig a színeket és a fényerőt. Az utóbbit teljesen nullára vettem, de még mindig „kisütötte a szemem” a monitor, így a Preferences/Display/Color ablakban a képernyőprofilt is sötétebbre állítottam. Az eredeti iMac beállítások szerintem borzalmasak (a színek is rondák), így érdemes helyette vagy egy másik előre definiált profilt választani, vagy létrehozni egy sajátot. Ha átállítjuk, fantasztikus színvilágot kapunk (ahol például a fekete valóban fekete). Így már nagyon szép, kontrasztos a kép.

Új billentyűzet
Billentyűzetet is kaptam a géphez, mégpedig a legújabbat (ez amúgy nem mindenhol jár hozzá). Nagyon leegyszerűsítve olyan, mint a MacBooké, csak ennek még numerikus része is van (a vezetékes változatnak legalábbis, mert van belőle Bluetooth verzió is, annak viszont nincs, ami enyhén szólva is marhaság, de hát úgy látszik a tervezőknek manapság mindent szabad).

Vékonyabb, mint az előző változatok

A vezetékes változat természetesen tartalmazza a szokásos két USB portot, méghozzá végre 2.0-s verziókat. Ezúttal nem a billentyűzet hátulján, hanem a két oldalán helyezték el őket (ez azoknak lehet kényelmetlen megoldás, akik betolható fiókban tartják a billentyűzetet, nem az asztal tetején). A régi billentyűzethez szokott felhasználók körülbelül fél óra gépelés után úgy hozzászokhatnak az újhoz, hogy szinte képtelenek lesznek a régin gépelni. Velem legalábbis ez történt. Amíg a tesztgép nálam volt, cserélgettem a billentyűzetet, attól függően, hogy hol ültem, mert annyira kényelmes volt használni. A lapos billentyűkbe nem akad bele az ember ujja, és nyomkodni is kényelmesebb, gyorsabb. A hozzá való drájvert a rendszer egy pillanat alatt lekapta automatikusan az internetről. Kell is hozzá, mivel multimédia gombok is helyet kaptak rajta. 
Persze a billentyűzetet is elvitték a géppel. Mióta nincs, lassabban gépelek...
A Mighty Mouse továbbra is alapfelszereltség a gép mellé, ez az egyetlen Apple termék, ami helyett sírva rohanok egy Microsoft változatért. Nagyon dizájnos, csak épp használhatatlan.

Munka, munka, munka
A tesztgépen eleve telepítve volt a Final Cut Studio 2 (a boltban persze nem jár hozzá, mielőtt valaki a hiánya miatt visszavinné új gépét), de mivel éppen az új Adobe Premiere CS3-at próbálgattam, feltettem azt is egy Photoshop CS3 és egy After Effects CS3 kíséretében. Már a telepítés is gyorsabb volt a korábbi modellen tapasztaltakhoz képest, a munkafolyamatokról nem is beszélve. Bár néha (például videovágás és Photoshop használat közben) érződött, hogy hiába az erős processzor, azért némi RAM támogatás nem ártott volna hozzá az alap 1 GB-on felül (ami persze nem a gép hibája, az "ő" részéről lehetett volna benne több). Ezt leszámítva zökkenőmentesen tette a dolgát, s még így is nyugodtan engedte, hogy a háttérben fusson néhány alkalmazás, beleértve a folyamatosan daloló iTunest is. Az After Effects és a Motion egyaránt jól teljesített 3D effektekkel is. 
Ha belegondolok, hogy a tesztre kapott mobil változat helyett - igaz böszme összegért - kérhetjük a gépet akár 2,8 GHz-es Core 2 Extreme procival is, 4 GB RAM és 1TB (!!!) merevlemez társaságában, nos, azon külön öröm lehet dolgozni. És mindez egy 24”-os beépített monitorral alig foglal helyet az asztalon... Nem semmi!
A hálózat felépítése a routernek köszönhetően pillanatok alatt megtörtént, akár kábellel, akár wifin keresztül kívántam csatlakozni, s természetesen a mobilt is gyorsan összelőttem a rendszerrel Bluetooth-on keresztül (fájlcsere, szinkronizálás perfekt), de ebben valójában nincs semmi extra, az OS X eddig is ilyen volt, a régi modelleken is. Az egyetlen lényegi újítás ezen a téren, hogy immár 802.11n típusú wifi van a gépben, ami bizonyára nagyon gyors lett volna, de a routerem csak g-s.
A munkához nálam a Windows is hozzátartozik, elvégre a Techline nem csak Mac-ről és OS X-ről szól, így kezdő lépésként fogtam egy Parallelst és feltettem vele egy virtuális XP-t. Nem ért nagy meglepetés: működik, szépen lehet vele tevékenykedni, bár az OS X és Windows alkalmazások közötti váltásoknál szintén jól jött volna minimum 2 GB RAM. Dolgozni tehát maradéktalanul lehet a gépen, akár videót vágunk, akár képeket retusálunk, akár DTP munkát végzünk (utóbbinál a glossy monitor mondjuk nem akkora előny, de köthetünk a  gépre egy második monitort is, a színhűség ellenőrzése végett).
Az új iWork is otthonosan mozgott a modern környezetben (ebből próbaverziót kapunk a géphez), semmi várakozás. Még a Rosetta emulátoron keresztül működő Maces Microsoft Office és a kissé lassúcska - mert ugyan unibin, de Java alapú - NeoOffice is pillanatok alatt betöltődött, és gyorsan végzett minden műveletet, így összességében elmondható, hogy egy élmény a munka az új iMac-en.

Játék
Bár az új Parallels támogatja a 3D gyorsítást, játékokkal nem teszteltem. A régi gépen az Age of Mytholgy és a Black Hawk Down csodásan megy vele, megjósolni nem nehéz, hogy itt is megoldható ugyanez. Ennél azért többre vágytam, mert kapott a masina egy ATI Radeon HD 2600 Pro videokártyát, alapból 256 MB memóriával (ej, régen ez feláras buli volt az Apple-nél). Így aztán a World of Warcraft OS X-es verziója mellett - ami csodás élményt nyújtott az új gépen is -, lefutott egy Cinebench teszt is, az alábbi eredménnyel (összehasonlítási alapként a kéznél lévő Core Duo iMac szolgált):

Cinebech eredmény. A magasabb érték a jobb.

iMac Core 2 Duo 2,4 Ghz 1 GB RAM
ATI Radeon HD 2600 PRO  256 MB
Rendering (Single   CPU): 2600 CB-CPU 
Rendering (Multiple CPU): 4893 CB-CPU 
Shading (OpenGL Standard): 5047 CB-GFX

iMac Core Duo 2 Ghz 2 GB RAM
Graphics Card: ATI Radeon X1600 OpenGL Engine
Rendering (Single   CPU): 1992 CB-CPU 
Rendering (Multiple CPU): 3767 CB-CPU 
Shading (OpenGL Standard): 3131 CB-GFX

Ez azért nem nevezhető rossznak, és látható, hogy tényleg van különbség a korábbi iMac és az új teljesítménye között 3D teljesítményben is, persze az új előnyére.
Természetesen nem kerülhette el a gép minden Macintosh rémálmát sem, vagyis a Boot Camp segítségével feltettem rá egy natív Windows XP-t is, játéktesztelés céljából.
Nos, örömmel mondhatom, hogy a Battlefield 2-től a legújabb DirectX 9-es játékokig minden csont nélkül ment, teljes pompájában. Megjegyzésként csak annyit, hogy a Windows egy ATI Mobility Radeon HD 2600 XT-nek látja a videokártyát, de ezt valószínűleg az OS X jobban tudja, lévén Mac-es kártyáról szó.
A szórakozás persze nem csak játékból áll. Mivel a géphez a legújabb iLife csomagot kapjuk ajándékba, így a képnézegetés, a retusálás, a családi videók vágása, a DVD készítés és persze a gyerkőc honlapjának elkészítése továbbra is nagyon egyszerű, sőt, az új verzióval és a gyors géppel még kellemesebb is. A GarageBand is hálás, ha az új vason futtatjuk, szóval hobbizenészeknek is nyugodt szívvel ajánlom a gépet.

Egyéb apróságok
Egyetlen dolog hiányzott nekem az új iMacből, amit a régi modelleken megszoktam, ez pedig a sleep led, ami eddig lágyan pulzált a gép jobb alsó sarkában, ha nem kikapcsoltuk, hanem csak aludni küldtük (ez egy Macintosh esetén teljesen normális dolog, felesleges teljesen kikapcsolni, a Windows-szal ellentétben az OS X nem zavarodik meg egy idő után az alvásból visszatérve). A visszajelzés ezúttal elmarad, ami persze nem a világ legnagyobb problémája, csak így ránézésre képtelenség eldönteni, hogy a gép szunyál vagy teljesen kikapcsolt. Persze ha alszik, akkor egyetlen gombnyomásra rögtön ébred is, így ezt gyorsan kideríthetjük, de hát mégis...
A gép mellé kapunk egy törlőkendőt, amelyik valószínűleg minden betörő álma, mert úgy tünteti el az ujjlenyomatokat az üveg felületről (a TFT előtt ugyanis az van), hogy nyomuk sem marad.
Emellett persze adják a szokásos távirányítót is, hogy a FrontRow-t is legyen mivel irányítani a fotelből amikor filmet nézünk vagy zenét hallgatunk.

Kell vagy sem?
Kell! Ez kiderült a hat napos és hét éjszakás nyúzás alatt. Főleg annak kell, akinek még nincs másik. Ő ugyanis egy remek gépet kap most, olcsóbban, mint eddig bármikor. Hazaviszi, leteszi az asztalra és már dolgozhat is. Akinek már van, az is hozzájuthat így egy erősebb processzorhoz és egy jobb videokártyához, nem beszélve arról, hogy a korábbi modellek 2 GB-os RAM határa helyett ebbe 4 GB nyomkodható, ami azért nem mindegy.

20 colos és 24 colos változatban

Az egyetlen kérdéses dolog, hogy mit szólunk a tükröződő glossy TFT-hez (a színeivel, kontraszttal nincs gond, egyszerűen tükröződik, azt viszont nagyon). Vásárlás előtt érdemes egy próbát tenni valamelyik Apple kereskedőnél a kiállított gépeken. Főleg, ha a lakásban vagy a munkahelyen ablak van mögöttünk (fordíttassuk a gépet a kirakat felé a boltban).

Ezt leszámítva az új iMac tökéletes vétel mindenkinek, aki megbízható OS-re, gyors gépre, vírusmentességre és inspiráló munkakörnyezetre vágyik. Szükség esetén pedig a Windows vagy Linux használat is megoldható vele akár natívan, akár virtuálisan (bár csak indokolt esetben érdemes ilyennel foglalkozni, mert szinte minden megoldható OS X alatt is, sok esetben ugyanazon szoftverek Mac-es változatával).
Októbertől pedig reményeink szerint már az új OS X verzióval, a Leoparddal árulják.
Én egyelőre maradtam a jó öreg fehérnél, mert bár jobban tetszik az új, mindent elvégez a jelenlegi is. De ha találok valamit, amivel nem birkózik meg, legalább már tudom, mit kell majd vennem...