A mérsékelt düh segíti a logikus döntéshozást
A harag nem mindig rossz tanácsadó, a düh segítheti a racionális gondolkodást és döntéseket, - állítják amerikai pszichológusok. A wissenschaft.de német tudományos portál idézi a Personality and Social Psychology című szaklapot, amely szerint a megállapítás akkor érvényes, ha a düh nem válik mindent elsöprő érzelmi kitöréssé.
A kutatók több száz diákkal folytattak kísérletet, akik oktatási intézményük miatt váltak dühössé, és azt vizsgálták, hogy vajon a racionális érvelés hat-e rájuk. A kutatók szerint a düh inkább növelte az úgynevezett analitikus döntési kompetenciát a diákoknál.
A teszt során a kísérletben résztvevőknek jövőbeni terveikről is írniuk kellett, és az egyes fázisokban ismételten pszichológiai kérdőíveket írattak velük érzelmi állapotukról. Egy másik feladat során két szöveget kaptak arról, hogyan bánnak a diákok a pénzzel. Az egyik szöveg közhelyekből építkezett és felületes volt, míg a másik szigorú logika szerint érvelt.
A feldühített diákok jobban értékelték a logikus érvelést, mint azok, akikbe nem "oltották be" a haragot. További tesztek is azt mutatták, hogy a harag akkor vezet hibás döntésekhez, a kockázat rossz felméréséhez, illetve agresszióhoz, ha érzelmileg túltöltött, és ennek következményeként egyfajta rövidzárlat áll be az illető személynél. Ha viszont a feldühödöttek kordában tartják érzelmeiket, jobb döntéseket képesek hozni, - írja a wissenschaft.de.