2005. november. 07. 11:00 Infinit Utolsó frissítés: 2005. november. 07. 11:18 Tech

Washington az utazók könnyebb azonosítását akarja elérni

Egyesült Államok 2006-tól kezdődően olyan útlevélrendszert készül bevezetni, amely rádiófrekvencia alapján tudja azonosítani az állampolgárokat. Az új útlevelek tartalmazni fognak egy chipet, amely alkalmas lesz arra, hogy a személyi adatokhoz minél rövidebb idő alatt hozzá lehessen férni.

Az amerikai külügyminisztérium illetékesei szerint az új rendszer nemcsak megkönnyíti az azonosítást a reptereken, hanem egyben gátat szab az útlevél-hamisításnak is.

A tervezetnek azonban nem egy kritikusa is akad. Több civil szervezet is aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az RFID chipek könnyedén scannelhetők, megnyitva ezzel az utat a bűnözők előtt, és lehetővé téve idegeneknek, hogy beleolvassanak az állampolgárok adataiba.

Az amerikai külügyminisztérium több, állampolgároktól érkező hozzászólást is kapott az üggyel kapcsolatban: a rendszer biztonságosságát és illetéktelenek előtti titkosságát vonták kétségbe, valamint sokan a privacy-jogok megsértésétől is tartanak. A minisztérium védekezésében a legfőbb érv, hogy a rendszer passzív jellegű, vagyis a chip nem sugároz információkat, csak abban az esetben, ha egy arra rendeltetett RFID-leolvasó eszköz kéri azt.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.