2005. augusztus. 17. 12:58 Panoráma Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 17. 13:16 Tech

A krokodilvér megöli a HIV-vírust

A krokodilvér megöli a HIV vírust – erre az eredményre jutottak Ausztrália északi, tropikus részén a Darwin Krokodil Park kutatói a hüllő vérét vizsgálva. A felfedezéssel lehetővé válhat új antibiotikum kifejlesztése.

A krokodil immunrendszere sokkal erősebb, mint az emberé, és sokkal ellenállóbb a veszélyes fertőzésekkel, a súlyos sérülésekkel szemben. Az első immunrendszeri vizsgálatokat krokodillal 1998-ban végezték, és kiderült, hogy a hüllő vérében levő antitest megöli a baktériumokat – közölte Adam Britton ausztrál tudós, aki a Reuters hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy ha HIV fertőzött vérhez krokodil szérumot adnak, az sokkal nagyobb hatást fejt ki, mint a humán szérum, szinte fölfalja a legtöbb HIV vírust.

A kutatók remélik, hogy elég krokodilvért fognak tudni begyűjteni, elkülönítve benne az antitesteket, hogy az emberi szervezet számára hatásos antibiotikumot készíthessenek majd belőle. Mivel a krokodil immunrendszere jóval erősebb, mint az emberé, a kinyert vért előbb emberi fogyasztásra alkalmassá kell tenni, ami azt jelenti, hogy valószínűleg évekbe kerül, amíg humán felhasználásra alkalmas gyógyszert sikerül piacra dobni – jelentette ki Adam Britton.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.