2003. március. 04. 16:45 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Tech

Megvalósul a 25 százalékos lakossági internetár-csökkenés

Az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának keddi ülésén az internetszolgáltatók (ISP) egyetértettek abban, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által bejelentett állami támogatások és a Matáv nagykereskedelmi árkedvezménye révén megvalósulhat a lakossági internetes piacon a 25 százalékos végfelhasználói díjcsökkenés. Az alternatív szolgáltatók szerint azonban az állami támogatás nem jelenthet hosszútávú megoldást a hazai internetpiac problémáira.

A 25 százalékos nagykereskedelmi árkedvezményt a Matáv minden internetszolgáltatónak megadja, s a társaság hétfőn már meg is állapodott az internetszolgáltatók többségével az árról - jelentette be a bizottsági ülésen Menyhárt Éva, a Matáv illetékes igazgatója. Ma azért hallgatták meg az internetszolgáltatásban érintett cégek, illetve a minisztérium képviselőit, mert az elmúlt hetekben vita alakult ki a miniszterelnök által korábban bejelentett díjcsökkentés mértékéről és lehetőségéről.
A minisztérium más távközlési szolgáltatókkal, így a Vivendivel, a HTCC-vel és a Monortellel is tárgyal a nagykereskedelmi ár bevezetéséről - jelentette be a meghallgatáson Pataki Dániel, az IHM helyettes államtitkára, aki szerint a minisztérium és az internetszolgáltatók közti szóbeli megállapodást a napokban öntik írásos formába. A megállapodás a szélessávra vonatkozó támogatással együtt 3,5 milliárd forintjába kerül ebben az évben az államnak - közölte még pénteken, a megállapodást bejelentve Kovács Kálmán informatikai miniszter, a helyettes államtitkár azonban ma nem tudta megmondani, mennyi pénzébe kerül majd a költségvetésnek az internetszolgáltatókra is kiterjesztett állami támogatás. A meghallgatáson az internetszolgáltatók hangsúlyozták: a 25 százalékos árkedvezmény csak a lakossági piacra érvényes, a betárcsázós felhasználókat érinti.
Az alternatív távközlési szolgáltatók nevében Szathmári Géza, a GTS Datanet Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a kedvezmény megadása révén a cégek működése nem sérül, ám hozzátette, hogy az állami támogatás hosszú távon nem lehet végleges megoldás a piac problémáira. Úgy vélte, a szabályozást kell úgy alakítani, hogy az ISP-k piaci alapon is tudják csökkenteni elérési áraikat. (MTI)
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.