Hálózat MTI 2012. január. 19. 05:45

Bejött az elsötétítés: visszavonták a kalóztörvényt

Visszakozott szerdán az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három republikánus társbeterjesztője, miután a készülő jogszabályok ellen tiltakozva a Wikipedia és több ezer más online szolgáltató felfüggesztette tevékenységét.

A kalózkodás elleni SOPA (Stop Online Piracy Act) jogszabály-tervezettel a képviselőház foglalkozik, az intellektuális tulajdon védelmét célzó PIPA (Protect Intellectual Property Act) pedig tavaly megkapta a szenátus jogi bizottságának egyöntetű támogatását.

Marc Rubio szenátor a PIPA, Lee Terry és Ben Quayle képviselő pedig a SOPA beterjesztőinek listájáról vetette le a nevét. Rubio a Facebookon közzétett közleményében kifogásolta, hogy a szabályozás túlságosan nagy beleszólást engedélyezne a szövetségi kormánynak az internet ügyeibe és a szolgáltatók "jogos" aggályaira hivatkozva felszólította Harry Reidet, a szenátusi demokrata többség vezetőjét, hogy vegye le a napirendről az ügyben a jövő keddre kitűzött próbaszavazást. Hat republikánus szenátor már korábban ugyan ezt sürgette Reidtől.

A résztvevői által a történelem eddigi legnagyobb internetes tiltakozásának mondott internetes szolgáltatók szerint a tervezett szabályozás túlságosan általános rendelkezései az online tartalmak cenzúrázásához és ahhoz vezethet, hogy több weboldal kénytelen lesz bezárni. (A sztrájkban való részvételüket hivatalosan is regisztrált cégek listája a www.sopastrike.com oldalon olvasható, a híradások szerint a számuk mintegy 10 ezer lehet.)

AP

A készülő szabályozás mögött felsorakoztak a hollywoodi filmstúdiók és a zenemű-forgalmazó cégek, és támogatja azt a kereskedelmi kamara is mert megítélésük szerint szükség van rá az amerikai munkahelyek védelme érdekében.

Rubio szenátor visszakozásával a PIPA-nak így is 39 támogatója maradt, Terry és Qayle visszalépése után a SOPA előterjesztői listáján még mindig 29 képviselő neve szerepel. Lamar Smith, a képviselőház jogi bizottságának republikánus elnöke viszont szerdán kijelentette: nem bátortalanítják el a bírálatok és a törvénytervezet a jövő hónapban a bizottság elé kerül. John Boehner republikánus házelnök viszont úgy nyilatkozott, hogy arról a képviselők plenáris ülésén aligha fognak egyhamar szavazni, mert nem alakult ki az ehhez szükséges egyetértés.

A SOPA (az egyszerűség kedvéért a két készülő jogszabályt közösen gyakran ezen a néven szokták emlegetni) a törvénytelenül megszerzett amerikai filmek, zeneművek és más szellemi termékek internetes értékesítését kívánja felszámolni, egyebek mellett azáltal, hogy kötelezné az amerikai internetes cégeket: blokkolják a hozzáférést az olyan külföldi oldalakhoz, amelyek ilyeneket illegálisan, az amerikai szerzői jog megsértésével kínálnak. A törvény növelné az igazságügyi miniszter jogkörét is.

A Fehér Ház a jelenleg tervezettnél szűkebb és célzottabb jogszabály kidolgozásában működne együtt a törvényhozókkal, a kormány ugyanis nem szeretné, ha az új jogszabály megnehezítené a törvényesen működő vállalkozás, köztük az újonnan indult online cégek tevékenységét. A Fehér Ház szakértői szerint a jogalkotóknak konzultálniuk kellene az érintett online szolgáltatók részvényeseivel.

Az amerikai kormánynak egyébként már 2010 óta jogában áll lefoglalni az olyan egyesült államokbeli domaineket, amelyekről feltételezhető, hogy internetes kalózkodás eszközei, s eddig több száz alkalommal élt is ezzel az eszközzel.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.