Trendvadász hvg.hu 2011. augusztus. 30. 08:53

Elbaltázott IT-akvizíciók: a nagy buborék felfalja a kis buborékot

Az információtechnológia (IT) történetében nem egy fúzióról és cégvásárlásról derült már ki, hogy jobb lett volna, ha a felek nem kötnek üzletet. Összegyűjtöttük a legnagyobb melléfogásokat.

Tapasztalt szakemberek láttak már néhány esetet, amikor mindenkinek jobb lett volna, ha a felek nem állapodnak meg egy cég felvásárlásáról – esetleg nem azzal, nem akkor és nem úgy, ahogyan megtették.

HP, Palm, Compaq

Nemrég azt jelentette be a Hewlett-Packard, hogy nem gyárt több személyi számítógépet, táblagépet és telefont, ehelyett a szoftverfejlesztésre összpontosít. A döntés azért is sokkoló, mert alig egy évvel ezelőtt vásárolta meg a cég 1,2 milliárd dollárért a Palmot, hogy erősítse a mobil üzletágát. Az összeg persze eltörpül a 2002-ben lezajlott Compaq-akvizíció mellett. Anno 25 milliárd dollárt költött a HP annak reményében, hogy felveheti a versenyt a Dell-lel a PC-k piacán. De mint azt Steve Jobs már már 1996-ban megmondta, az asztali számítógépek ideje lejárt. A Computerworld cikke szerint 2005-ben, amikor Carly Fiorina leköszönt, a HP-részvények feleannyit értek, mint az ügyvezető igazgató regnálásának kezdetén, 1999-ben. Valószínűleg a Compaq-ügylet jelentős szerepet játszott abban, hogy az üzletasszony kénytelen volt távozni a cég éléről.

A News Corp. és a Myspace

hvg.hu

Tanulságos IT-történelmi epizód a Myspace adásvétele is, amikor is 545 millió dollárt veszített egy cég az adásvétellel. 2005-ben, amikor Rupert Murdoch cége megvásárolta a MySpace-t akkori tulajdonosától, az Intermix Mediától 580 millió dollárért, még jó ötletnek tűnt a tranzakció. A MySpace népszerű volt, és jelentős forgalmat irányított a Murdoch-médiabirodalom más weboldalaira is. Csakhogy az adásvételt követően a MySpace mellett gyorsan elment a világ, nem fejlődött, nem újult meg, így nem tudott lépést tartani a köztudatba berobbant Facebookkal, amely mára a 750 millió felhasználóval a legnépszerűbb közösségi oldallá vált. A News Corp. jelentős veszteséggel, 35 millió dollárért adta el a leharcolt közösségi oldalt idén a Specific Mediának. Bizakodnak, hogy újra felvirágzik majd, ha másért nem, azért, mert Justin Timberlake-et is maga mögött tudhatja.

Az Intel és 15 rossz döntés

A tech-történelem szerencsétlen vásárlásainak listáján az Intel is az élbolyban van – még ha nem vezeti is, bár a businessinsider.com korábbi cikke ezt írja. Tény, hogy az Intel mintegy 40 céget vett meg 11 milliárd dollárért az elmúlt évek során, ezen akciók nagy része totális kudarc volt. Történetének 15 legnagyobb akvizíciója esetén bezárta vagy eladta a szerzeményét. Lehet, hogy ezért nincs a Wikipedián oldal az Intel-akvizíciók felsorolására, pedig a nem mindig túl fényes Google-  vagy  Microsoft-vásárlásokról részletesen olvashatunk?

Google, Motorola

MTI / EPA

Bár nyilván sokan elszorult szívvel drukkolnak a Google-nak a Motorola mobil eszközöket gyártó részlege felvásárlásának sikeréért, felmerülhet, a keresőóriás ezzel az egyetlen akvizícióval örökre feledteti, hogy az Intel lenne a legrosszabb IT-cégvásárló. Sokan hiszik a Google 12,5 milliárd dolláros tévedését az elbaltázott akvizíciók listavezetőjének. A Motorola esetében például felmerült, hogy a Google nem azt vette meg, amit hisz. Sőt, nem is érti, mit csinált, csak vakon pánikolt a szabadalmi perektől rettegve. Kihátrálni már késő, túl költséges lenne: ha eláll a vásárlástól, 2,5 milliárd dollárt kellene fizetnie. A tíz legnagyobb kiadásáról a Mashable cikkében olvashatunk. Lehet, hogy jó üzlet lett volna, a Twittert és a Skype-ot viszont nem sikerült  megszereznie.

Skype

AP Photo

Sokan gondolták, hogy jó üzletet kötnek a Skype-pal – köztük az eBay is. A peer-to-peer IP telefon (VoIP) hálózatot Niklas Zennström és Janus Friis, a Kazaa készítői fejlesztettek ki. 2005-ben a Skype-ot 2,6 milliárd dollárért megvette tőlük az eBay. Az ötlet az volt, hogy az internetes aukciós weboldalon majd nem üzengetnek egymásnak az emberek, hanem telefonálnak. Csakhogy kiderült: az eBay felhasználóknak eszük ágában sincs idegeneket hívogatni, nem cserélték el az emaileket hívásokra. Drága lecke volt az eBay számára – négy boldogtalan év után vált meg a szolgáltatástól, veszteséggel. Magánbefektetők vásárolták meg, akik 2011 májusában 8,5 milliárd dolláros üzletet kötöttek a Microsofttal. Remélhetőleg a Microsoft nem rontja el végleg a Skype-ot, és tud majd vele mit kezdeni érdemben is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.