Ez a cikk az alábbi percről percre tudósítás része
2009. október. 20. 20:42 Utolsó frissítés: 2009. október. 21. 08:36 Sport

Gólzáporos meccsen csak egyetlen góllal maradt alul a Loki

Az első félidő parázs küzdelmet hozott, a Loki szerzett vezetést, majd fordított a Fiorentina és tartotta előnyét. Bár a második játékrészben kicsit mintha leült volna a játék, az utolsó percek megint izgalmat hoztak. Egyenlíteni ugyan nem sikerült, de a hazaiak újabb gólt szereztek, így ha pontot nem is szerzett a Loki, a játék már BL-szintű volt.

Most érkezett

Az utolsó percekben még próbálkozik a hazai gárda, de nem sikerül egyenlíteni. Ennek ellenére szép volt a játék is, a gólok is, abszolút partner volt a Loki, Bajnokok Ligája-szintű játékkal rukkolt ma elő.


Magyar szempontból álomszerűen indult a találkozó, hiszen Czvitkovics Péter már a második percben betalált, ezzel pedig egy elképesztően hosszú gólcsendet tört meg: magyar csapat legutóbb 1995. november 22-én jegyzett gólt a BL-ben, akkor a Ferencváros-Grasshoppers (3-3) találkozón Nyilas Elek volt utoljára eredményes a magyar együttesből.

Az álom mindössze négy percig tartott, ugyanis a Fiorentina gyorsan magára talált, így előbb Mutu révén egyenlített, majd újabb négy perc elteltével Gilardino a vezetést is megszerezte a Violáknak. A vendégeket érezhetően feldobta a két gyorsan szerzett gól, Mutu pedig nagy kedvvel futballozott, és egy ritkán látható bombagóllal növelte az előnyt. Herczeg András alakulata ugyanakkor továbbra is megpróbált támadó futballt játszani, Rudolf pedig egy olyan gólt szerzett, amilyet Európa bármelyik stadionjában megtapsolnának. Remek ütemben folyt a mérkőzés, mindkét szurkolótábor eksztázisban buzdította kedvenceit, újabb gólt pedig ismét az olaszok szereztek Santana révén, beállítva ezzel a félidei 2-4-es eredményt.

A fordulást követően már jóval kevesebbet forogtak veszélyben a kapuk, igaz, az iram még mindig óriási volt, de a Debrecen jól tartotta magát. A Fiorentina nem erőltette minden áron a támadásokat - Joveticet be sem cserélte Prandelli mester. Két perccel a rendes játékidő vége előtt Coulibaly egy pontrúgás után eredményes volt, majd őrült rohanásba kezdett a magyar bajnok, még Poleksic is előre ment fejelni, de egyenlíteni már nem tudott.

"Ha valaki a mérkőzés előtt azt mondja, rúgunk három gólt és ez nem lesz elég a pontszerzéshez, akkor azt nem hiszem el - mondta Herczeg András, Debrecen vezetőedzője a lefújás után. - Sajnos védekezésben az első játékrészben olyan hibákat követtünk el, amelyeket azonnal megbüntettek. Nem tudtuk megnyerni a párharcokat, ezt pedig kihasználta az ellenfél. A második félidőben jobbak voltunk, felvállaltuk a párharcokat, sajnálom, hogy nem sikerült hamarabb berúgnunk a harmadik gólt, akkor talán sikerült volna a pontszerzés".

"Két olyan csapatot láttam a pályán, amely győzni akart, kiszolgáltuk a közönséget - tette hozzá Cesare Prandelli, a vendégek trénere. - Gratulálok a Debrecennek, hiszen 4-2 után sem adták fel, Olaszországban ilyen állásnál gyakran összeesik az a csapat, amely hasonló arányban vesztésre áll. Mutu az elmúlt hetekben nagyon jó munkát végzett, megéreztem, hogy be kell tenni a kezdőcsapatba."

A mérkőzés részletes tudósítását a cikk végén olvashatják!

BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010
E CSOPORT, 3. FORDULÓ:
DEBRECENI VSC - FIORENTINA 3-4
(2-4)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion V.: Craig Thomson (skót)
DEBRECENI VSC: Poleksic - Bodnár, Komlósi, Mészáros (Szélesi 30.), Leandro - Czvitkovics, Varga, Kiss (Laczkó 88.), Szakály (Dombi 57.) - Rudolf - Coulibaly Klubmenedzser: Herczeg András
FIORENTINA: Frey - Comotto, Gamberini, Dainelli (Natali 56.), Pasqual - Santana (Jörgensen 68.), Zanetti (Montolivo 46.), Donadel, Vargas - Mutu, Gilardino Vezetőedző: Cesare Prandelli
Gólszerző: Czvitkovics (2.), Rudolf (28.), Coulibaly (88.) ill. Mutu (6., 20.), Gilardino (10.), Santana (37.)












Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Bodnár végez el egy szabadrúgást jobb oldalról, a labda veszélyesen csavarodik középre, Adamo Coulibaly tökéletes ütemben érkezik és hat méterről a kapuba bólint. 3-4

Varga kapáslövése száll mellé.

© MTI - Beliczay László

Coulibaly ugrik ki egy labdával, és egyedül vezetheti kapura, de azon túl, hogy képtelen kicselezni Freyt, hétméteres lövését védi a kapus. Óriási helyzet volt, valódi művészet volt kihagyni.

Támad a Debrecen, de veszélyes helyzetet nem tud kialakítani. Egy ellentámadás végén Coulibaly lő oldalhálót.

Kezd visszatérni a hiba, amire pedig eddig nagyon figyeltek a vendéglátók: egyre több a pontatlan passz, ami átadja a teret a Fiorentinának.

Az első félidőhöz képest eddig leült a meccs, inkább a mezőnyben folyik a játék egy-két taktikai szabálytalansággal fűszerezve.

Gilardino nem talál egy lapos középre adást, és míg forgolódik, Poleksic kivetődik a kapujából és megszerzi a labdát.

Bodnár lövi kapura mintegy 30 méterről, de nincs benne elég erő, Frey megfogja.

párizsi olimpia 2024