Sport Balizs Benedek 2024. október. 03. 18:40

Nagyot küzdött a Fradi, de két védelmi hiba megpecsételte a sorsát

2–1-re győzött a Tottenham.

Dacára az esős időnek és a bivalyerős ellenfélnek, jól kezdett a Ferencváros a Tottenham elleni Európa-liga-mérkőzésen. A találkozó első szakaszában több helyzetet alakított ki a magyar bajnok, a 16. percben pedig úgy tűnt, hogy a vezetést is megszerzi. Civic beadása után Varga Barnabás fejelt a kapuba, de a partjelző szerint a magyar csatár lesen volt, így annullálta a találatot.

A futball törvényei ismét érvényesültek, a 23. percben egy óriási védelmi hiba után Pape Matar Sarr elé pattant a labda, aki az ötösön belül fordult kapura, lövése pedig Dibusz mellett a hálóba gurult, 0–1. A folytatásban kényelmesebbre vette a tempót a vendég csapat, sőt, úgy tűnt, nekik ez az egygólos vezetés több, mint elég.

Vélhetően azért a 86. percben nem bánkódtak. Ismét a védelem szerencsétlenkedett össze egy gólt, egy elpattanó labda Brennan Johnson előtt kötött ki, aki egy csel után a jobb kapufa mellé lőtt laposan, 0–2. A Fradiban, akárcsak Brüsszelben, most is benne volt még egy szépítő találat, ezúttal Varga Barnabás volt eredményes. Ramírez beadásába remekül tette bele a lábát, a labda védhetetlenül a jobb felsőbe vágódott, 1–2. Az egyenlítésre viszont már nem volt idő, így hiába küzdött nagyot a Fradi, pontokat ezúttal sem sikerült szerezni.

A magyar bajnok legközelebb október 24-én lép pályára az Európa-ligában, a francia OGC Nice látogat majd az Üllői útra.

Percről percre Sorrend megfordítása
/ 5
18:45

Ferencváros–Tottenham 1–2

23. perc: Pape Matar Sarr 0–1
86. perc: Brennan Johnson 0–2
90. perc: Varga Barnabás 1–2

18:42

Hiába küzdött óriásit a Ferencváros, a Tottenham elvitte a három pontot, 2–1-re győzött az angol csapat a Groupama Arénában.

18:41

90+7. perc: Vélhetően ezzel vége lesz a meccsnek.

18:40

Raul Gustavot kell ápolni.

18:39

90+4. perc: Solanke beadása szögletre vágódik, már csak egy perc van hátra.

18:35

90. perc: Ramírez beadása után Varga Barnabás lő gyönyörű gólt a jobb felsőbe, 1–2! Van még hátra öt perc, ennyi a hosszabbítás.

18:31

86. perc: Ismét egy védelmi hiba, egy beadás után Johnson előtt kötött ki a labda, aki egy szép csel után a jobb kapufa mellé lőtt, 0–2.

18:29

85. perc: Abu Fanit Pesic váltja.

18:29

84. perc: Mackreckis vezette fel a labdát, majd passzolt Kadyhoz, akinek a lövése levágódott, Abu Fani ismételt, a labda pedig szögletre pattant.

18:27

81. perc: A gólszerző Sarr jön le, a helyén Solanke.

/ 5
párizsi olimpia 2024