Négy egység már az előfutamban, négy reményfutamban harcolta ki a továbbjutást.
- Kajak négyesben a nők és férfiak is a második helyen értek célba az 500 méteres verseny előfutamában, így a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor alkotta négyes a középdöntőbe, Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida kvartettje pedig közvetlenül a döntőbe jutott.
- Kajak kettesben két férfi párosunk indult az 500 méteres előfutamokon, Nádas Bence és Tótka Sándor kettese, valamint Kopasz Bálint és Varga Ádám duója egyaránt futammásodikként jutott a középdöntőbe.
- A nők között is két egységünk indult az 500 méteres kajak kettesben, Csipes Tamara és Gazsó Alida, valamint Pupp Noémi és Fojt Sára duója is kisebb kitérővel, reményfutamban harcolta ki a középdöntős szereplést.
- 500 méteres kenu kettesben a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó és az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán páros szintén reményfutamra kényszerült, de végül mindkét egység középdöntőbe jutott.
Az 500 méteres középdöntőket és döntőket csütörtöktől rendezik.
(Nyitóképünkön a magyar női kajak négyes látható. Fotó: AFP / Bertrand Guay)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.