Három. Nem lesz négy. Legalábbis most nem. Szilágyi Áron, a kardvívás háromszoros egyéni olimpiai bajnoka, aki 2012 óta legyőzhetetlen volt a játékokon, most az első asszóban kikapott és kiesett. A kanadai Fares Arfa bizonyult jobbnak nála, 15-8-ra verte a tizenhat között. Hatalmas meglepetésre.

„Még csak dühös meg bosszús meg csalódott sem tudok lenni, annyira hamar véget ért sajnos számomra ez az egyéni verseny. Fogalmam sincs, hogy mi történt, mintha ő lett volna a háromszoros olimpiai bajnok és én a nyeretlen kétéves újonc. Jókat húzott, jó tempóban támadott meg, én meg ahelyett, hogy domináltam volna az asszót, elkezdtem alkalmazkodni, ráálltam az ő ritmusára, és ez megölte a lehetőségeimet. Mintha egy pillanat alatt történt volna az egész” – foglalta össze az első gondolatait az M4-nek Szilágyi. Menet közben igyekezett változtatni a taktikáján, próbált offenzívebb és defenzívebb is lenni, de „egyszerűen nem mertem parádot venni, nem mertem akciót csinálni, ő meg meg merte csinálni őket és szinte mindegyik bejött neki. Támadásban is nagyon bizonytalan voltam, megpróbáltam a végén csak határozottan bevágni. Egyet-kettőt sikerült, de ez most nagyon kevés volt”.

Amikor arról kérdezték, hogyan látja az esélyeiket a csapatversenyen, azt válaszolta, korai még erről beszélni. „Azt sem tudom, hogy mi történt” – mondta, de megjegyezte: a rutinja majd segít neki áthangolódni, de előbb le kell ülnie és meg kell nyugodnia.

Szilágyi szavai még inkább érthetők, ha tudjuk: a kanadai annyira meglepte, hogy hat tus után tudott egyáltalán válaszolni neki. Akkor belelendült, de továbbra is látszott a vívásán, hogy nem találja a ritmust. Az ellenfelének mindig akadt válasza a találataira, így végül simán győzött.  „Elképesztő, hogy 6-0-ra elhúzott az ellenfelem, de onnan azért volt egy-két jó pillanatom. Talán 6-4-re is feljöttem, és akkor azt hittem, hogy meglehet, de ott elvágtam egy támadást, ami nagyon nagy butaság volt. Ha ott nem 7-4, hanem 6-5 az állás, akkor az asszó alakulhatott volna egészen másképpen is. Talán több pillanat is volt, de rögtön lecsapott rá az ellenfelem, vagy nem sikerültek a befejezések.”

Szilágyi felkészülése nem volt problémamentes. Márciusban a budapesti kardcsapat-világkupán megsérült a combja, amivel már korábban is bajlódott. Később kiderült, hogy vérömleny keletkezett benne, ami miatt akkor nem lehetett pontosan látni, hogy mi a gond.

Az olimpia előtti utolsó nagy megmérettetésen, a bázeli Európa-bajnokságon aztán megint fájlalta a lábát a csapatversenyben, de végig tudta vívni, a fináléban pedig Rabb Krisztiánnal és Gémesi Csanáddal le is tudták győzni a románokat. Egyéniben viszont az a verseny sem sikerült jól a számára: ott is az első fordulóban, a 32 között búcsúzott.

De nem ez volt az egyetlen hátráltató tényező. A háttérben a kardcsapat háza táján forrtak az indulatok, sokan ugyanis az egyéniben az utóbbi időben rendszerint gyengébben szereplő 41 éves Decsi Tamás helyett a nála 19 évvel fiatalabb és jobb eredményekkel bíró Rabbot követelték a helyére.

Miután aztán a vívószövetség elnöksége úgy döntött, hogy Rabbot nevezi, a válogatott edzője és Tamás testvére, Decsi András június 26-án, egyetlen hónappal az olimpia kezdete előtt lemondott a posztjáról. Azt mondta, olyan szintű bizalomvesztést érzett, hogy nem maradt más választása.

Arról, hogy a feszültség hogyan nyomta rá a bélyegét a mindennapjaikra, a Telexnek úgy fogalmazott Szilágyi: hol erősebben, hol gyengébben érezték. „Egy olyan egyéni sportágban, ahol van csapatverseny is, és a válogatás szubjektív, mindig van feszültség, a szereplők a saját érveiket érzik erősebbnek, szakmaiabbnak, a kívülállók pedig sok mindent képesek belelátni egy ilyen folyamatba. Született egy döntés, ezzel a csapattal kell a legjobban szerepelni. (…) A múltról már nincs is értelme beszélni, eddig sem szerettem túlindokolni sem a saját döntéseimet, sem azt, amit mások hoznak. A jelenből kell a legtöbbet kihozni, ebben a felállásban most mindenki mindent belead, és meglátjuk, hová érhetünk el.”

A most 34 éves vívó első jelentős nemzetközi eredményét a 2006-os poznani junior Európa-bajnokságon érte el: meglepetésre győzött, pedig 16 évesen, kadett korúként a 20 évesek között szerepelt. Nem volt újdonság számára ez a felállás, gyerekkora óta két évvel idősebbek ellen versenyzett. A következő évben meghívták a felnőtt válogatottba, 2008-ban pedig már ott lehetett a pekingi olimpián, ahol a 16 közé jutott. Úgy, hogy a mestere, Gerevich György néhány nappal az indulása előtt hunyt el.

A 2012-es londoni olimpián aztán megkezdődött az a páratlan sorozat, amely most megszakadt. Arra az olimpiára Somlai Bélával készült fel, akivel 2015-ben váltak el az útjaik. Az edző most Rabb Krisztiánnal dolgozik, ő pedig Decsi Andrással, aki azonban nem utazott el vele Párizsba.

Szilágyi Rióban megvédte a címét – önmagában már ez is hatalmas dolog volt, de az, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói játékokon is diadalmaskodni tudott, a legendák közé emelte. Kardvívásban háromszor egyéniben aranyat nyernie korábban senkinek nem sikerült, főleg nem sorozatban.

Nem ment azért minden ennyire simán a számára, azt például nagyon nehezen emésztette meg, hogy a 2019-es, budapesti világbajnokságon nem jutott be a 16 közé, akkor arról beszélt, nem látja még, hogyan kezd majd neki az olimpiai felkészülésnek. A csapat ezüstérme azonban valamelyest kárpótolta – igaz, ott meg karnyújtásnyira volt az arany.

Hiába volt már háromszoros olimpiai bajnok, az első egyéni vb-győzelmére egészen 2022-ig kellett várnia, addig egy bronz volt a legfényesebben csillogó érme.

Az olimpia utáni jövőjéről egyelőre nem nyilatkozott, de korábban egy interjúban arról beszélt: „Tokió után számomra már minden verseny ajándék, nekem már nem kell bizonyítanom”.