Sport hvg.hu 2023. november. 06. 15:29

Milák edzője: „Minél többet beszélünk róla, Kristóf annál távolabb kerül az uszodától”

Az olimpiai bajnok a budapesti világkupa és a rövidpályás ob után a rövidpályás Eb-t is kihagyja.

„Nem szeretnék erről túl sokat beszélni, mert nem vagyok abban biztos, hogy jót tett Kristófnak az elmúlt időszak” – mondta Virth Balázs a Nemzeti Sport újságírójának, amikor arról kérdezte, mi a helyzet Milák Kristóffal. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóról október elején derült ki a nyilvánosság számára is, hogy keveset edz, nincs megfelelő formában, ezért lemondta az indulást a budapesti világkupa-versenyen. Azóta nélküle zajlott le a rövidpályás országos bajnokság is, és nem lesz ott a decemberi rövidpályás Eb-n sem.

Virth hozzátette: „Annyit tudok mondani, hogy visszavárjuk: az ő döntése, hogy mikor és milyen módon folytatja. Csak rajta múlik minden, de újfent hangsúlyoznám, hogy

nem szeretném feléleszteni ezt a témát, mert tényleg úgy gondolom, minél többet beszélünk róla, Kristóf annál távolabb kerül az uszodától.”

Tokió olimpiai bajnoka és ezüstérmese júniusban jelentette be, hogy néhány hónapos pihenőt tart, mert mély hullámvölgybe került fizikailag és mentálisan is. Azt írta, fel kell töltődnie, ezért a nyarat „átgondolt, minőségi pihenéssel” tervezte tölteni, hogy „szeptembertől energikusabban, tudatosabban, még jobb hozzáállással végezhessem az edzéseket, vegyek részt a versenyeken, hogy ismét elérjem azt a szintet, amit mindenki megszokhatott tőlem”.

Fülke: Milák Kristóftól Szoboszlai Dominikig - hogyan ne csináljuk ki a magyar sportolókat?

A sportoló szeptember 4-én közölte, hogy újra edzésbe állt, egy hónappal később azonban kiderült, hogy nem végez olyan minőségű és mennyiségű munkát, amely az edzője és a sportág vezetői szerint szükséges lenne ahhoz, hogy a továbbiakban is sikeresen versenyezzen.

Miután kiderült, hogy nem indul a világkupán, Virth Balázs és a szövetségi kapitány Sós Csaba is kritizálta, az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor pedig úgy fogalmazott: Milák tartozik Magyarországnak. Ezt a kijelentést a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka felháborítónak és primitívnek nevezte. Szerinte a sportvezetés lehet hálás Miláknak az eddig elért eredményeiért.

Tartozik-e valakinek Milák Kristóf?

Tényleg van-e még törlesztenivalója Milák Kristófnak, vagy szerzett-e már annyi dicsőséget Magyarországnak az olimpiai bajnok, hogy ha akarja, elengedje az úszást? Szavazzon!

Beszélt az úszóról klubjának, a Budapesti Honvédnak az ügyvezető elnöke is. Gergely István – aki tagja volt az Athénban és Pekingben olimpiai bajnok vízilabda-válogatottnak –, arról beszélt, hogy szerinte felesleges Milákot óriási elvárásokkal szembe állítani. Ha pedig úgy dönt, hogy abbahagyja az úszást, azt el kell fogadni.

Milák korábbi edzője, legnagyobb sikereinek kovácsa, Selmeci Attila is megszólalt volt tanítványáról. Ő úgy látja – mondta lapunknak –, hogy az úszó, ha a közeli jövőben visszaáll a megfelelő munkarendbe, akkor elég ideje marad felkészülni a jövő nyári párizsi olimpiára. Egy későbbi nyilatkozatában pedig elárulta: Milák nemrég elvesztette egy nagyon közeli hozzátartozóját, a gyász pedig még inkább „becsukta”. „Arra kérek mindenkit, hogy ne ítélkezzenek Kristóf felett, mert egyikőnk sem látja a teljes képet. És azt se felejtsük el, hogy Kristóf nagyon korán feljutott a csúcsra, és már mindent elért, amit sportolóként, úszóként el lehet” – tette hozzá.

Unalom, lehangoltság, áldozatvállalás: nem Milák Kristóf az egyetlen úszósztár, aki ezektől szenvedhet

A magyar olimpiai és világbajnok úszó ügye korántsem elszigetelt eset a sztárúszók körében: ebben a sportban a kiégés és a mentális problémák még jobban fenyegetnek. A példák viszont azt is mutatják, hogy van visszaút a gödörből.