Kapkodva, összeszedetlenül játszott Portugália, erre pedig jelentősen rá is fázott a végén: Marokkónak elég volt egy gól, hogy az első afrikai csapatként jusson az elődöntőbe. Az első elődöntős afrikai csapat pedig Franciaországgal játszik az elődöntőben, miután a franciák búcsúztatták az angolokat a nyolc között. Harry Kane büntetőt rontott - ezen pedig elment a meccsük.
Most érkezett
Anglia kiesett. Franciaországnak ehhez az elődöntőhöz a mázli is kellett. Meg persze az, hogy Kane büntetőt rontson.
Köszönjük, hogy velünk tartottak.
- Marokkó-Portugália: 1-0
- Anglia-Franciaország: 1-2
Az elődöntőben így Marokkó-Franciaország párharc jön szerdán.
Fölétolta néhány centivel. Ez lehetett az utolsó utáni esély.
Coman volt a ludas, Anglia jó helyről rúghat szabadot.
Stones közben talpraáll, de nem tudja folytatni a meccset.
Nem tud felállni, nem szimulál, nem áll érdekében. Nagyon kevés az angolok ideje, ilyenkor csak az fekszik le, akinek tényleg baja van.
Valahogy túl akarják élni a hátarlévő három percet. Más céljuk most nincs.
Még van esélye az angoloknak.
Griezmannak osztott ki egy nagy tockost. A franciák pedig a semmiből is balhét generálnak, hogy húzzák kicsit az időt.
Majd magyaráz, tátog és megint magyaráz.
Fölétolja! Ez sok-sok méterrel elkerülte a kaput....
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.