A jól játszó argentinok lefocizták a pályáról a lengyeleket, a másik meccsen azonban Mexikó nem tudott élni a nagy lehetőséggel, nem verte el eléggé Szaúd-Arábiát.
Most érkezett
Argentína megmutatta, hogy a világbajnokság első meccse csak kisiklás volt, egészen máshogy szól a pályán a tangó, ha belelendülnek. Az, hogy csak 2-0-ra verték meg Lengyelországot elsősorban Szczesnynek volt köszönhető, aki parádésan védett. A lengyel csapat csupán árnyéka volt magának, ha csak ezt az egy meccset láttuk volna, akkor azt mondhatnánk, hogy nem érdemeltek továbbjutást. Mindent elmond a teljesítményükről, hogy a világklasszis Lewandowski annak örült a legjobban, hogy a másik meccsen Szaúd-Arábia gólt lőtt.
A másik mérkőzésen Mexikó négy perc alatt szerzett két góllal közel került a továbbjutáshoz, azonban a szaúdiak a hosszabbításban szépítettek, és ezzel a mexikóiakat is elbúcsúztatták.
A C csoport végeredménye:
1. Argentína 6 pont
2. Lengyelország 4 pont
-------------------------------------------
3. Mexikó 4
4. Szaúd-Arábia 3
A szaúdiak lőttek egy gólt a 95. percben, így 2-1 lett a vége. A Mexikó a harmadik helyen zárt.
A végeredmény 0-2 lett, de a másik meccs még hozhat változás, izgulhatnak még a lengyelek.
Tagliafico emelte át a Szczesny felett a labdát, Kiwior mentett fejjel.
Jelenleg mivel azonos pontszámmal és gólkülönséggel állnak a lengyelek és a mexikóiak, a kapott lapok dönthetnek. Abban két sárgalappal rosszabbul áll Mexikó és így a lengyelek állnak továbbjutásra.
Kiwior adta el utolsó emberként a labdát. Martínez egy az egyben törhetett kapura, de mellélőtt.
Csak az argentinokon múlik, mikor rúgják be a harmadik gólt. Álvarez pl. ziccerben az oldalhálóba lőtt, ha nem akar bombagólt rúgni, akkor jobban járt volna.
Az argentin zseni 10 méterről belelőtte Szczesnybe a meccslabdát.
Ha a lengyelek kapnak még egy gólt, vagy Mexikó szerez egyet a másik meccsen, akkor a lengyelek kiesésre fognak állni.
Körbepasszolták a lengyel védelmet az argentinok, majd Álvarezt ugratták ki, aki kilőtte a jobbfelsőt. Gyönyörű gól volt. 0-2.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.