Sport hvg.hu 2021. július. 01. 18:05

Sára Botond nem érti a viccet, de azért is a baloldalt hibáztatja

Nem értett meg, ezért komolyan vett egy focis viccet Sára Botond volt józsefvárosi polgármester, fővárosi kormányhivatali vezető, aki ráadásul a baloldalt és a jelenlegi kerületvezetést tette ezért felelőssé.

Ahogy mondani szokás, “derültséget okozott” Józsefváros-szerte Sára Botond Facebook-posztja, amiből kiderült, hogy bár a magyar csapat lelkes szurkolójaként számos bejegyzést kirakott a Facebook-oldalára a foci-Eb idején, nem érti a focis vicceket, ráadásul azt a Józsefvárost sem igazán ismeri, ahol – polgármesterként is – hosszú ideig politizált, mielőtt a budapesti Kormányhivatal vezetője lett. Mindezt tetézte azzal, hogy az általa komolyan vett viccért a baloldalt és a jelenlegi, ellenzéki városvezetést tette felelőssé.

“Anyám, borogass! Botond...” – ezzel a kommentárral osztotta meg Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere Hermann György helyi önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzését, amelyben a momentumos politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Sára Botond fővárosi kormányhivatal-vezető nem érti a nem túl bonyolult poént – vagy esetleg direkt csinál úgy, mint aki nem érti, hogy “baloldalazhasson” egyet.

Sára ugyanis a népszerű mémoldal, a Trollfoci posztját osztotta meg, és látszólag teljesen komolyan vette. Hermann szerint “Sára Botondnak lassan saját rovata lehetne a Hírcsárdán”, hiszen “megosztott a Trollfoci nevű mémoldalról egy képet, amit úgy kommentelt, mintha az egy valós hír lenne”.

A Sára által megosztott képen a VIII. kerületi Népszínház utcát ábrázoló képbe vágták bele a francia válogatott buszát, majd azt írták alá: "Miután a franciák és a portugálok végigbuszoztak a Népszínház utcán, elhatározták, hogy ők többet nem mennek a nyolcba...". A nyolcaddöntőre utaló és a kerülettel, mint nyolccal játszó szóviccet azonban Sára egy szomorú szmájli kíséretében osztott meg azzal a komoly megállapítással: "Sírjak? Nevessek? Mindenesetre szomorú, hogy Józsefváros újra csak a rosszra példa. Köszönjük baloldal!" (A poszt cikkünk írásakor még elérhető volt, de a lementett képet mutatjuk, biztos, ami biztos.)

Facebook / Sára Botond

Hermann szerint a képről "már egy óvodás is elsőre látja", hogy képszerkesztővel van odatéve az a busz. De nem csak ez mutatja meg, hogy Botond szerinte “mennyire fogalmatlan”. A momentumos politikus szerint más mellett az is fel kellett volna tűnjön a hivatalvezetőnek, hogy az Auróra utca a Népszínház utcától kifelé egyirányú, így meg sem közelíthető a parkolóhely ebből az irányból, a busz elől hiányoznak a felvezető járművek, egy ilyen konvoj pedig amúgy nem tudna végigmenni a forgalom teljes akadályozása nélkül a Népszínház utcán, viszont nem is kellett volna neki, mert a francia csapat a Duna-parton lévő Marriott hotelben szállt meg. “Sára Botond mindezeket akár tudhatná is, ha minimálisan ismerné azt a kerületet, aminek egy évig a polgármestere volt. Persze úgy, hogy Óbudáról járt be autóval, ez a hiányosság nem annyira meglepő” – szúrt oda még Hermann a volt fideszes polgármesternek.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

párizsi olimpia 2024