Sport hvg.hu 2021. június. 17. 18:05

Arra kéri az UEFA a játékosokat, hagyják békén a kólásüvegeket

A szövetség szerint mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit iszik – mármint a kihelyezett italok közül.

Nem indít fegyelmit az UEFA a kóla- és sörpakolgatás miatt – jelentette be a szövetség. Egyben viszont arra kérték a játékosokat és a szakvezetőket, többet ne rakják arrébb az üvegeket a sajtótájékoztatón.

A lavinát Cristiano Ronaldo indította el, amikor a magyar–portugál meccs előtti sajtótájékoztatón arrébb rakta a kólásüvegeket azzal a felkiáltással, hogy „igyatok vizet!” Később Manuel Locatelli ugyanígy tett, Paul Pogba pedig a másik szponzor, a Heineken üvegét pakolta el az asztaláról.

A Coca-Cola részvényeinek értéke nagyot esett az akció után, igaz, arra nincs semmilyen bizonyíték, hogy valóban a focisták okozták ezt, a világ tőzsdéin egyébként is volt egy jókora adatbizonytalanság a napokban.

Martin Kallen, az Eb sportigazgatója azt nyilatkozta: az UEFA beszélt a csapatokkal az ügyről, és jelezte a játékosoknak, hogy a szponzoroktól érkező bevételek mennyire fontosak az európai focinak. Arra is emlékeztetett mindenkit, hogy a rendezvény résztvevőiként tudniuk kell, az UEFA-nak szerződéses kötelezettségei vannak a szponzorok felé. Ha valaki vallási okokból nem akar alkoholos italt maga előtt tartani, annak nem muszáj, hogy egy üveg ott legyen – tette hozzá, de ez nincs ellentmondásban azzal, hogy a Heineken egy üvegét kitehetik a sajtótájékoztatóra, mert oda alkoholmentes sört visznek.

„A játékosoknak a sajtótájékoztatón kihelyezünk vizet, a Coca-Cola termékeit cukorral és a nélkül. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy ezek közül melyiket fogyasztja. A Coca-Cola többféle termékkel kínálja a labdarúgókat, akik az ízlésüknek megfelelően választhatnak. Nincs szükség fegyelmi eljárásra” – áll az UEFA állásfoglalásában.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.