Sport MTI / hvg.hu 2020. augusztus. 27. 21:40

Rögtön az első fordulóban búcsúzott az El-től a Puskás

Még Ibrahimovic is kiment megnézni a meccset.

A Puskás Akadémia FC az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjétől, miután csütörtökön 3-0-ra kikapott a svéd Hammarby IF vendégeként.

A felcsútiak nem a legideálisabb körülmények között készülhettek a klub első nemzetközi kupamérkőzésére: az előző idény bronzérmesénél több koronavírusos esetet regisztráltak még a bajnoki szezon rajtja előtt, így – miután mindkét találkozóját elhalasztották – az NB I-ben még pályára sem léphetett, a Stockholmba utazó keretből pedig több rutinos, meghatározó játékos hiányzott.

A Hammarby résztulajdonosa, a világklasszis Zlatan Ibrahimovic személyesen tekintette meg az meccset, amelyen bátor játékkal kezdtek a PAFC fiataljai, erejükből átlövésekre is futotta. Mégis az összeszokottabb svédek szereztek vezetést a 14. percben, majd átvették a kezdeményezést, miközben a vendégek lendülete megtört. Védekezni kényszerült a Puskás Akadémia, a mezőnyfölényhez jutó hazaiak a 32. percben szabadrúgásból növelték az előnyüket, és a szünetig egyértelműen irányítottak.

A második félidő elején ismét fel tudott lépni az ellenfél térfelére a PAFC, de labdához ritkán jutott és a kaput is csak néhány alkalommal veszélyeztette, miközben a hazaiaknak kapufájuk is volt. Csereként újabb fiatalok érkeztek a felcsútiakhoz, akik mezőnyben egyenrangú partnerei voltak a fáradni látszó skandinávoknak, akik megelégedtek a zárt védekezéssel és az eredmény megtartásával. A hajrá a szépítő találatért hajtó vendégeké lehetett volna, de a 84. percben ismét a hazaiak voltak eredményesek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.