Sport MTI/hvg.hu 2020. március. 19. 10:20

Három koronavírusos dél-koreai vívót azonosítottak, Budapesten is versenyeztek

Korábban a dél-koreai vívószövetség csak egy pozitív esetről közölt hírt.

Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen – a Ludovikán megtartott női és férfi párbajtőr-világkupán – is részt vettek.

A dél-koreai vívószövetség közleményében nem szerepel a sportolók neve, csak az, hogy egyikük – akiről már szerdán is tudni lehetett – egy 25 éves nő. Ő már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott, majd kedden Ulszanban mintát vettek tőle.

A laboratóriumi vizsgálat eredménye pozitív lett; erről értesítették az ország olimpiai bizottságát is. Később további két vívóról derült ki, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

A szövetség szerint a válogatott minden tagját hazaküldték, aki a betegekkel együtt Európában jár, és házi karantént írtak elő számukra.

A Koreai Köztársaságban eddig 91-en haltak meg koronavírusos megbetegedés miatt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.