Határ Bernadett szerződést hosszabbított a bajnoki címvédő Sopron csapatánál, a következő idényében pedig az Indiana Fever együttesében is játszik majd az észak-amerikai profiligában.
„Határ Bernadett a következő szezonban is klubunkat erősíti! Egyúttal büszkén jelenthetjük be, hogy Betti nyitott szerződést írt alá az Indiana Fever WNBA alakulatához!” – olvasható a Sopron Basket honlapján.
A közlemény szerint a 25 éves, 208 centiméter magas Határ új szerződése 2021 nyaráig szól.
Az Indiana Fever sportigazgatója, Tamika Catchings azt mondta a megállapodásról: örülnek a magyar játékos megszerzésének, hiszen magasságának és képességeinek köszönhetően sokat segíthet a fiatal, alacsony átlagéletkorú csapatnak.
A WNBA-ben május közepén kezdődik a szezon, a döntőt pedig szeptember végén rendezik. Korábban két magyar kosárlabdázó, Iványi Dalma és Nagy Andrea szerepelt az észak-amerikai női profiligában.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.