Sport hvg.hu 2020. január. 10. 05:18

A Vasast BL-főtáblára vezető Jakub Gluszak lett a női válogatott szövetségi kapitánya

Az előző szövetségi kapitány november végén távozott, miután a nemzeti csapat az ötödik helyet tudta megszerezni csoportjában.

A Vasast Bajnokok Ligája-főtáblára vezető Jakub Gluszak lett a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya – idézi az MTI a magyar szövetség csütörtöki bejelentését.

A lengyel szakember 2018 nyarán vette át a Vasas Óbuda irányítását, melyet első szezonjában Magyar Kupa-bronzéremig és magyar bajnoki címig vezetett. A fővárosi együttessel tavaly ősszel bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol ezt megelőzően 15 évvel ezelőtt szerepelhetett magyar klub.

Gluszaknak az idény végéig van érvényes szerződése a Vasassal, ám a fővárosiakkal kötött kontraktusa további egy évre szóló hosszabbítási lehetőséget is tartalmaz.

"Örülök a magyar szövetség pozitív döntésének, de még van néhány részlet, amit tisztáznunk kell. Ugyanakkor azt gondolom, jó úton járunk, hogy megkössük a szerződést" – mondta a 33 éves szakember, aki korábban öt éven át a lengyel válogatott statisztikusa is volt.

Az előző szövetségi kapitány, Jan De Brandt október végén azt követően távozott, hogy a nemzeti csapat csoportjában csak ötödik lett, így nem jutott tovább a budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon.

A magyar válogatott, melyből tavaly nyáron több meghatározó játékos is visszavonult, május-júniusban az Európa-ligában, augusztusban pedig Európa-bajnoki selejtezőn szerepel.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.