Galló Vilmos két idényre kötelezte el magát.
A magyar jégkorong-válogatott meghatározó játékosa, Galló Vilmos a finn élvonalbeli KooKoo csapatához szerződött.
A klub a honlapján közölte: Galló hétfőn csatlakozott a kerethez és a következő két idényre kötelezte el magát. Kiemelték: a 22 éves csatár fiatal kora ellenére már a felnőttek között is kellő tapasztalatot szerzett svédországi évei alatt, valamint a magyar válogatottban, amellyel A csoportos világbajnokságon, valamint további három divízió I/A-vb-n járt.
A KooKoo a legutóbbi négy idényben a finn első osztályban szerepelt, de a rájátszásba egyszer sem sikerült bejutnia.
Gallót most magyarul "Fogadtatás, Vilmos Galló!" felkiáltással üdvözölték a Facebookon:
Galló 13 évesen igazolt külföldre, azóta Svédországban játszott. Az előző két idényben a Timra játékosa volt, amellyel először feljutott az élvonalba, második évében viszont kiesett onnan. Galló a 2018/19-es szezonban 59 mérkőzésen 20 ponttal – 10 gól és 10 gólpassz – zárt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.