Sport hvg.hu 2019. április. 11. 15:01

Honvéd: "Leigazolásakor is tisztában voltunk Ben-Hatira múltjával"

A budapesti klub télen leigazolt játékosáról a német rendőrség azt feltételezi, hogy a Hamaszt támogatja.

A Budapest Honvéd Änis Ben-Hatira leigazolásakor is tisztában volt a játékos múltjával és az őt ért vádakkal – közölte a klub a hvg.hu-val.

Lapunk azután kereste meg a Honvédot, hogy német lapértesülések szerint a német rendőrség kilenc szövetségi tartományban tartott összehangolt házkutatásokat iszlamista kapcsolatokkal gyanúsított emberek, többek között a Hertha BSC volt, a Budapest Honvéd télen leigazolt futballistájának, Änis Ben-Hatirának az otthonában is.

A hatóság elsősorban az Ansaar International és a WWR Help nevű szervezetek után érdeklődik, amelyek pénzt gyűjtenek és segélyeket juttatnak olyan krízis sújtotta térségekbe mint Szíria és Szomália. A rendőrség azonban azt gyanítja, hogy ez csak a látszat: szerintük a két szervezet a radikális iszlamista Hamászt támogatja. A Honvéd játékosa után azért érdeklődnek a nyomozók, mert korábban együttműködött az Ansaar Internationallel, és a gyanú szerint nem is távolodott el tőlük. 2017-ben a focista és akkori csapata, a Darmstadt 98 útjai épp azért váltak el, mert a klub vezetése nem nézte jó szemmel részvételét a szervezetben.

A Budapest Honvéd lapunknak azt írta: ők is értesültek a német rendőrség akciójáról, de a klubnak korábban Ben-Hatira azt mondta, hogy a vádak alaptalanok.

„Mi mindaddig hiszünk játékosunk ártatlanságában, amíg be nem bizonyosodik annak az ellenkezője” – írták.

A futballista T-online.de-nek azt mondta, nevetségesnek tartja, hogy továbbra is kapcsolatba hozzák ezzel a szervezettel, annak ellenére, hogy korábban határozottan jelezte: semmi köze ahhoz, ahogyan a radikalizmushoz és a terrorizmushoz sem. Azt is elárulta, hogy a házkutatásról a médiából értesült, nagyon meglepte a hír.

"Nincs rejtegetni valóm, mindenkit szívesen látok. Legközelebb várják meg, hogy Berlinbe utazzak, én magam fogok ajtót nyitni nekik” – tette hozzá.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.