Sport MTI 2019. március. 30. 19:36

Kézilabda BL: negyeddöntős a Veszprém

A portugál Sporting CP-t verték szombaton.

A Telekom Veszprém kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután szombaton házigazdaként 35-29-re nyert a portugál Sporting CP ellen a rájátszás visszavágóján. A párharc múlt vasárnapi első meccsét a Veszprém 30-28-ra nyerte meg Lisszabonban.

A magyar csapatból Jamali Iman, a dán René Toft Hansen és a norvég Kent Robin Tönnesen hiányzott sérülés miatt. A portugálok spanyol balátlövője, Carlos Ruesga kisebb sérülését követően ismét játszhatott, és a bemutatásnál nagy taps köszöntötte, hiszen 2013 és 2015 között éppen a Veszprémet erősítette.

Jobban kezdtek a vendégek (1-3), de a Veszprém védekezése hatékonyabbá vált, így sikerült fordítania, mivel a Sporting csaknem nyolc percen keresztül nem talált a hálóba (4-3). A házigazdák lendületét a portugálok időkéréssel próbálták megtörni, de ez csak egy rövid időre sikerült nekik, utána már négygólos hátrányban voltak (11-7).

Az egyre lendületesebb, gyorsabb hazai akciókra sokáig nem volt ellenszere a lisszaboni együttesnek, amely a kétperces emberelőnyét sem tudta kamatoztatni, ám javuló védekezésének köszönhetően a hajrában egy 4-1-es sorozattal némileg csökkentette hátrányát.

A második félidő elején a veszprémiek csaknem hét percig nem találtak be, így ellenfelük egyenlített (17-17), de amikor ismét rendezték a védekezésüket, és újra hatékonyabbá vált a támadójátékuk, egy 8-3-as szériával megint megnyugtató előnyre tettek szert (25-20).

A hajrában már nem volt esélye a felzárkózásra a Sportingnak, így a Veszprém felszabadultan kézilabdázhatott, és előbb Manuel Strlek, majd Gasper Marguc dobott sorozatban három gólt, előbbi végül a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.

A Veszprém a negyeddöntőben minden bizonnyal a német Flensburg-Handewitt együttesével találkozik, amely saját párharcának első meccsén 30-28-ra nyert a fehérorosz Meskov Breszt otthonában. A visszavágót vasárnap rendezik, a negyeddöntő mérkőzéseit pedig április utolsó, illetve május első hetében játsszák.

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.