Csúszás van, módosítottak a beruházás előkészítésének határidején. Csak erre a fázisra 274 millió forintot ad a kormány.
Tavaly szeptemberben jelentette be Szabó Tünte sportállamtitkár, hogy autó- és motorsport-aréna épül Nyíregyházán, amelyet az autókrosszosok, ralikrosszosok és gokartosok használhatnak majd. A tervek szerint lesz vezetéstechnikai és konferenciaközpont, és 50 szobás szálloda is.
Az Mfor most egy friss kormányhatározatra hivatkozva azt írja: egy évet biztosan csúszik a beruházás.
A lap szerint már korábban is látszott, hogy csúszásban van a projekt, mivel a tavaly év végi határidőre nem készültek el az előkészítéshez szükséges dokumentumok, most pedig a kormány a valósághoz igazította az ügymenetet: az előkészítési fázis határidejét idén december 31-ig tolta ki.
Ezzel az építkezés kezdete is elcsúszik majd, így várhatóan nem lesz kész a létesítmény 2021-ben.
Az Mfor emlékeztet: a kormány 274 millió forintot biztosított a beruházás előkészítésére.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.