Négy meccset játszottak a világbajnokság harmadik napján, ezért négy az egyben összefoglalóval jelentkezünk. Horvátország a nap nyertese, de a franciák sem búslakodhatnak. Ellenben Messinek és Argentínának fel kell kötnie a rövidnadrágot.
Élő szöveges közvetítésünk itt található a napról.
Franciaország – Ausztrália meccsel indult a nap, a franciák 2-1-re nyertek
A franciák mezőfölényben voltak, csak egy tizenegyest és egy helyzetet tudtak gólra váltani. Azért néha az ausztrálok is megmutatták, miért vannak kinn a vébén.
Az első félidő elején máris magukhoz ragadták a kezdeményezést a franciák. Mbappé, majd Griezmann veszélyeztetett, de eredménytelenül. Az ausztrálok megpróbálták a franciák játékát ellehetetleníteni, aminek meg is lett az eredménye, hiszen nem tudták megszerezni a franciák a vezetést az első félidőben. Pedig próbálkoztak. Az első félidő legnagyobb lehetősége mégis az ausztrálok előtt adódott, Llorisznak kellett hárítania Morris szabadrúgását.
A második félidőt álmosan kezdte mind a két csapat, kicsit bent maradtak az öltözőben. Az állóvizet egy francia tizenegyes kavarta fel. Griezmannt buktatták a 16-oson belül, Andres Cunha a videóbíró segítségével pedig büntetőt ítélt a franciáknak. A sértett végezte el a büntetőt az 58.percben, sikeresen (1-0). Nem kellett sokáig várni a válaszra, három percre rá Umtiti kezezett saját kapuja előtt, így az ausztráloknak is büntető járt. A csapatkapitány, Jedinak magabiztosan értékesítette a büntetőt (1-1).
Ekkor mintha felszabadultak volna az ausztrálok és bátran támadtak, de nem sokáig örülhettek, hiszen a 81.percben Pogba góljával újra magukhoz ragadták a vezetést a franciák (2-1). A franciák ezzel a győzelemmel vezetik a csoportot, a másik találkozót 18 órakor rendezik, ahol a dánok és a peruiak csapnak össze.
A nap második meccse: Argentína – Izland: 1-1
Izland története első vébé meccsén pontot szerzett, aztán foggal-körömmel ragaszkodott a döntetlenhez. Argentína hiába támadta végig a második félidőt. Leo Messi tizenegyest rontott, beütött a Messi-függés átka. Az első félidő első felét mindkét csapat nagy iramban kezdte. Az argentinok két Messi szabadrúgás után veszélyeztettek, de Bjarnason révén majdnem Izland szerzett vezetést. A 19. percben Rojo gyenge kísérletét Sergio Agüero a 11-es pont környékén levette, majd a lefordulást követően ballal a léc alá vágta a labdát. (1-0)
Alig négy perccel az argentin vezetőgól után, egy kapu előtti tűzijáték eredménye izlandi gól lett! Sigurdsson centerezését Caballero még kiütötte, de pont Finnbogason elé, aki a kapuba passzolt. (1-1) A félidő második felében az argentinok beszorították ellenfelüket a kapu elé. A félidő vége előtt két tizenegyesgyanús szituáció is történt az izlandi kapu előtt, de egyiknél sem fújt büntetőt a játékvezető. Mindkétszer a videóasszisztens stáb munkálkodott, de ők sem láttak szabálytalanságot.
A félidő utolsó percében Sigurdssoné volt a főszerep. Előbb szép cselek után lőtt kapura, de Caballero védett, majd fél perccel később a kapu mellé tüzelt. A félidőben 1-1-gyel mentek pihenni a csapatok. A második félidő elején az argentinok és az izlandiak is eljutottak az ellenfél kapujáig, azonban az eredmény nem változott. Argentína ismét beszorította ellenfelét a kapuja elé, aminek meglett az eredménye. Magnusson buta szabálytalansága után büntetőt fújt Szymon Marcziniak játékvezető. Lionel Messi azonban kihagyta a tizenegyest! Gyenge lövését könnyen hárította Halldorson. Maradt az 1-1.
Az argentinok a hajrára fordulva behozták Pavont, akit buktattak beállása után, több, mint gyanúsan, de a lengyel játékvezető nem ítélt tizenegyest. A végén beállt Higuain, ezzel Argentína minden feltett egy lapra. De hiába próbálkozott Pavon, hiába próbálkozott Messi, Halldorson szenzációsan védett és 1-1-gyel ért véget a találkozó.
Következett: Peru – Dánia: 0-1
Nehezen nyert Dánia, Peru könnyedén meg is nyerhette volna a mérkőzést, de tizenegyest is rontott a csapat.
Nagyon szoros lesz a C csoport, főleg akkor, ha mindenki úgy játszik a továbbiakban, mint szombaton. Perun látszott, hogy 36 év után jutott ki újra vébére. Cueva ugyanis elizgulta a tizenegyest a 45. percben, méterekkel lőtte fölé a labdát. Pedig előtte Perué volt az első harminc perc.
A második félidőben is Peru irányított, de egy kontrából Poulsen betalált az 59. percben. Ezzel lett 1-0 Dániának, ez is maradt a vége. Az utolsó 15 perc hatalmas tűzijátékot hozott, helyzetek itt is, ott is, de maradt az állás.
A nap végén: Horvátország – Nigéria: 2-0
Esélyük sem volt az afrikaiaknak, Horvátország hárommal, néggyel is nyerhetett volna. Az első félidő 32. percében egy szöglet utáni kavarodás után Etebo lőtt a saját kapujába, majd Modric lőtt be egy jogos tizenegyest. Akkor is szöglet utáni felfordulásból jött a gól, Madzukict karolta át egy nigériai védő.
A kulcs a horvát középpálya volt, ott nyerték meg a meccset és fojtották meg ellenfelüket. Öngóllal és tizenegyessel nyertek. Nigériának valójában esélye sem volt. Ez ebben a csoportnak tőlük nagyon kevés lesz, Horvátország azonban továbbjuthat. Ők Argentína ellen folytatják, Nigéria Izlanddal mérkőzik majd.
És akkor a büntetők. Rengeteg volt a nap folyamán. Griezmann belőtte az ausztrálok ellen, ahogy Jedinak is a franciáknak. Messi kihagyta Izland ellen, Cueva pedig a dánok ellen. A nap végén Modric kapott még egy büntetőt, gólra váltotta Nigéria ellen.
A C csoport állása:
- Dánia-Peru 1-0 (0-0)
- Franciaország-Ausztrália 2-1 (0-0)
A csoport állása:
- Franciaország 1 1 - - 2-1 3 pont
- Dánia 1 1 - - 1-0 3
- Ausztrália 1 - - 1 1-2 0
- Peru 1 - - 1 0-1 0
A csoport további programja:
2. forduló:
- június 21., csütörtök: Franciaország-Peru, Jekatyerinburg 14.00
- június 21., csütörtök: Dánia-Ausztrália, Szamara 17.00
3. forduló:
- június 26., kedd: Dánia-Franciaország, Moszkva (Luzsnyiki Stadion) 16.00
- június 26., kedd: Ausztrália-Peru, Szocsi 16.00
A D csoport állása:
Horvátország-Nigéria 2-0 (1-0)
Argentína-Izland 1-1 (1-1)
A csoport állása:
- Horvátország 1 1 - - 2-0 3 pont
- Argentína 1 - 1 - 1-1 1
- Izland 1 - 1 - 1-1 1
- Nigéria 1 - - 1 0-2 0
A csoport további programja:
2. forduló:
- június 21., csütörtök: Argentína-Horvátország, Nyizsnyij Novgorod 20.00
- június 22., péntek: Nigéria-Izland, Volgográd 17.00
3. forduló:
- június 26., kedd: Izland-Horvátország, Rosztov 20.00
- június 26., kedd: Nigéria-Argentína, Szentpétervár 20.00
Góllövőlista:
3 gólos: Ronaldo (Portugália)
2 gólos: Costa (Spanyolország), Cserisev (Oroszország)
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.