A Bajnokok Ligája ma esti döntőjére már megérkeztek a két csapat szurkolói, de a ráhangolódó városnézésen nem találkoztak. Az ukrán fővárosban mindenesetre hatalmas a biztonsági készültség. Esélylatolgató hangulatjelentés a helyszínről.
Mintha csak szombat reggelre érkeztek volna meg a Real-szurkolók Kijevbe. Péntek este a Majdan és környéke a liverpooliaké volt. Csoportokba verődve járkáltak a nemrég meg a hírekbe az itt zajló harcokkal bekerülő téren. Néhányan megálltak az akkori áldozatoknak emléket állító táblák és síremlékek előtt, de nyilván nem ez volt a jellemző. Sokkal inkább az, hogy különböző kocsmák előtt időről időre alkoholtól bugyborékoló hangon felcsendültek a Liverpool inkább ordított, mint énekelt himnuszai.
Az angolok nyilvánvalóan megvannak győződve afelől, hogy ezt a kupát csak ők nyerhetik meg, noha a fogadóirodák ezt inkább fordítva látják. Ott ugyanis inkább a Real tűnik esélyesebbnek, győzelmére a tét 1,6-szorosat fizetik, míg a Liverpooléra 2,2-2,3 az odds.
A spanyol csapat szurkolói aztán szombat reggel jelentek meg a téren, ők ekkor kezdték meg a turistáskodást, a kötelező fényképek elkészítése.
A két tábor tehát lényegében még nem is találkozott. Hogy mi történik, ha ez bekövetkezik, azt így szombat reggel nehéz egyelőre megjósolni, ám az kétségtelen, hogy az ukrán fővárosban annyi rendőr, katona, rendfenntartó van amennyi évek óta nem volt az utcákon. Egy kijevi szerint tényleg csak a majdani harcok idején láttak ennyi fegyverest a belvárosban.
Ukrajnában egyébként a hétvégén ünneplik az ortodox pünkösdöt, ez háromnapos munkaszünet itt. Becslések szerint a 3,5-4 milliós város csaknem tizede elutazik ilyenkor (amúgy is jellemző ez hétvégén a kijeviekre, most meg hatványozottan), így az ide érkező mintegy 40 ezer szurkolót simán “felveszi” a város.
Kijev ugyanis láthatóan nagyon készült erre a döntőre, illetve a négynapos (24-27) fesztiválra, amelyet köré szerveztek. A belváros legszélesebb utcáját, a Krescsatikot lezárták, ide építették ki - illetve meg szombatra virradóra is épült, de már reggel zenészek próbáltak - a legnagyobb szurkolói zónát, színpadokkal, üzletekkel, a főszponzorok - a Nissantól a Heinekenig - standjaival, és persze a hatalmas kivetítővel, amely előtt várhatóan sok ezren nézik majd a helyi idő szerint 21.45-kor kezdődő meccset. (A döntőt itt a hvg.hu-n is követheti.) Nyilván vannak persze olyanok, akik az utolsó pillanatban is jegyet vennének a mintegy 62 ezer fős Olimpiai stadionba. A legagyafúrtabbak mar addig is elmentek, hogy a reptéren a tranzitból kilepő érkezőket varja “Jegyet vennék” táblával, hátha épp ott gondolná meg magát valaki, vagy itt derül ki, hogy valaki nem jött el.
A BL-döntő ugyanis nem egyszerűen sportesemény, hanem egyike az év azon rendezvényeinek, ahova üzleti partnereket lehet meghívni, amelyekre jutalomból el lehet küldeni munkatársakat, ahova megbeszéléseket szerveznek, amelyek mellett ott a nagy bónusz, maga a meccs – jó ez meghívottnak, presztízsnövelő a meghívónak. A repülőn például az egyik útitársam egy genfi civil szervezet munkatársa volt, akit - több másik NGO képviselőjével együtt - az egyik támogatójuk hívott meg Kijevbe (azt valamiért nem árulta el, hogy kik ők és ki a szponzor, de kis noszogatásra annyit igen: nem Soros.) “Megyünk a meccsre is, de előbb lesz közös ebéd, beszélgetés, prezentáció, kávézások”- magyarázta, miként lesz egy BL-döntő egyben tarsasági esemény is, és elnézve az itt jelen lévő - vagy akár csak a reptéren a vendégeiket begyűjtő - cégek számát, alighanem kiváló lehetőség üzletek megkötésére is.
De persze a lényeg azért még mindig a meccs: a Real összesen 13. - sorozatban harmadik -, a Liverpool története 6. BL- (egykor: BEK) győzelmére hajt. Tulajdonképpen bármelyiknek összejöhet, noha esélyesebbnek valóban a spanyol csapat tűnik, hiába magyarázta pénteki sajtótájékoztatóján Zinedine Zidane, hogy itt nincs favorit. Más kérdés, hogy Jürgen Klopp Poolja képes felszívni magát. Ebben a szezonban láttuk már nagyon kikapni alig jegyzett ellenféltől, majd világverőnek tartott csapatot simán kiütni. De most mar tényleg csak pár óra - és pár megbeszélés -, és kezdődik a nagy meccs.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.