Sport MTI 2018. március. 02. 17:17

Hóban-fagyban fociznak majd a hétvégén, nem halaszt az MLSZ

Az NB I-ben megtartják a meccseket, az NB II-ben a tízből kilenc találkozót később rendeznek meg.

Nehézséget jelent a bajnoki meccsek megrendezése, hiszen az időjárást is le kell győzniük a csapatoknak, és ahol az átlagon felüli erőfeszítés sem bizonyul elégségesnek, "ott egyéni elbírálás alapján kell meghozni a racionális döntést a mérkőzés elhalasztásáról" – közölte pénteken a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Hozzáteszik, a havazás és a fagypont alatti hőmérséklet miatt a versenyigazgatóság két hete folyamatosan írásos és fényképes tájékoztatást kér a pályák állapotáról, hogy sportszerű döntés születhessen.

Az OTP Bank Liga szombati helyszínei közül négy rendelkezik pályafűtéssel, a kispesti Bozsik Stadionban és az újpesti Szusza Ferenc Stadionban pedig mindent megtesznek, hogy játékra alkalmas állapotba kerüljön a gyepszőnyeg szombatra. "A versenybizottság nem tartja indokoltnak a teljes forduló elhalasztását, amellyel azt is kimondaná, hogy nem lenne mérkőzés ott sem, ahol esetleg alkalmasak a körülmények és a pálya minősége is a játékra" – derül ki a szövetség állásfoglalásából.

A versenynaptár a bajnokságok végéig túlzsúfolt, de ahol esélytelen, hogy a pályát játékra alkalmassá tegyék, ott a két klub közösen kérelmezheti a versenyigazgatóságtól a halasztást – jegyezték meg.

A múlt héten egy Magyar Kupa-találkozó és egy NB II-es mérkőzés, ezen a héten pedig három kupamérkőzés maradt el a nagy havazás és a hideg idő miatt.

A másodosztályú klubok honlapjainak és közösségi oldalainak pénteki beszámolói szerint a vasárnapra kiírt 23. fordulóból mindössze egy mérkőzést, a Szolnoki MÁV FC-Szeged 2011 találkozót tudják megrendezni, a többi kilencet április 11-re halasztották.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a hétvégére kiírt 24 NB III-as meccs közül csak négyet tartanak meg az eredeti időpontban.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.