Sport hvg.hu 2017. december. 10. 21:10

Buffon annyira rosszul konspirált, hogy leleplezték

Az olasz sajtó azt találgatja, hogy mit jelenthet az a pár mondat, amit Gianluigi Buffon szájmozgásából sikerült rekonstruálni.

A szombaton 0-0-ra végződött Juventus-Inter meccsen Gianluigi Buffon ugyan nem lépett pályára, de a kamerák mégis őt figyelték, felvették például az Inter sportigazgatójával, Piero Ausilióval folytatott beszélgetését, amelyben a jövőjéről beszélt neki. Márpedig a 39 éves kapus október végén bejelentette, hogy visszavonul, így minden, az esetleges folytatással kapcsolatos utalásnak hírértéke van.

A felvételt az olasz Premium Sport csatorna készítette, és azt mondják, egy szakértőt kértek fel, hogy olvassák le Buffon szájáról, mit mondhatott a sportigazgatónak. A dologhoz hozzá tartozik, hogy Buffon persze próbálta beszéd közben a száját fél oldalról eltakarni, hogy ne lehessen leolvasni a párbeszédüket, de a kamera pont a másik oldalról vette őket.

Buffon állítólag azt fejtegeti az Inter sportvezetőjének, hogy ő maga úgy érzi, fontos a Juventus számára, és meglátjuk, vajon a társaság is így érzi-e majd. A sportcsatorna műsorában ezt úgy értelmezték, hogy Buffon esetleg folytatná a kapuspályafutását. Az Il Giornale című lap viszont úgy értelmezte az elhangzottakat, hogy Buffon a Juventus vezetésében kapna posztot, és felidézték, hogy Giuseppe Marotta, a Juventus vezére is azt mondta korábban, hogy Buffon bármilyen szerepvállalására nyitottak. 

Itt látható az ominózus jelenet, aki tud olaszul szájról olvasni, bátran próbálkozhat:

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.