Sport Horn Andrea (Rio de Janeiro) 2016. augusztus. 07. 08:43

"Hét éve ez jár a fejemben" - Hosszú Katinka első nyilatkozata

Hosszú 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen. Az "Iron Ladynek" ez volt az első olimpiai érme, míg a magyaroknak a 170. olimpiai győzelme. A bajnoknő arról beszélt, milyen hosszú ideje készült minderre.

Elképesztő világcsúcsot hozó és aranyat érő úszása után Hosszú Katinka sajtótájékoztatón beszélt a történtekről, és az útról, amely az olimpiai bajnoki címhez vezetett.

 – Jó ideje üldözöm már ezt a világrekordot, több mint hét éve jár már a fejemben. Reggel nagyon közel úsztam hozzá, és úgy éreztem, hogy annál is több van bennem, amit kiadtam magamból, de azt nem gondoltam, hogy ennyivel – mondta mosolyogva az úszónő, hozzátéve: úgy indult el Rióba, hogy jól akarja érezni magát, és a legjobbját nyújtani. Teljesíteni azt, ami az előző ötkarikás játékokon nem sikerült. – Hosszú utat tettem meg idáig. 2012-ben úgy éreztem, eljött az időm. Nagy volt rajtam a nyomás, és iszonyatosan ideges voltam a döntő előtt. Emlékszem, egyáltalán nem élveztem, csak azt akartam, hogy túlessek végre rajta. Féltem attól, mi történik, ha nem nyerek. Aztán London után Shane-nel úgy határoztunk, hogy folyamatosan versenyezni fogunk, fejlődni, így, mire a riói szereplésre kerül a sor, már az is csak olyan legyen, mint bármelyik másik verseny. Pontosan ez történt. Pedig idefelé tartottam attól, hogy előtörnek majd azok az érzések, amelyeket Londonban is éreztem, de ez nem történt meg. Nagyon nyugodt és magabiztos voltam a verseny előtt, aztán pedig ki tudtam hozni magamból a legjobbat. Ez most 4:26.36-ra volt elég, de már azon gondolkodom, hogyan úszhatnék jobbat ennél. 

AFP / Francois-Xavier Marit

Katinka arról is beszélt, eredményével bizonyította a képességeit, amit sokszor mások, de időnként ő maga is megkérdőjelezett. – Egy sportolónak újra és újra bizonyítania kell. Úgy érzem, ez ma este sikerült. Nem csak másoknak, de magamnak is megmutattam, hogy képes vagyok megdönteni a világrekordot, és aranyérmet nyerni az olimpián. Voltak, akik arra számítottak, hogy megtörök a nyomás alatt, de nagyon jól éreztem magam a vízben. 

Az is kiderült, hogy az úszónő számára mostanra nincsen különbség az érmek között. – Ez is olyan volt, mint egy bármilyen más versenyen. Az olimpia persze nagy ügy, de csak azért, mert azzá tesszük. De én valójában ugyanúgy úsztam, mint Franciaországban, a világkupán vagy a világbajnokságon. Az igazán nagy különbség az, hogy most már elmondhatom: olimpiai bajnok vagyok. Ez viszont olyasmi, amit még mindig nem fogtam fel teljesen. 

párizsi olimpia 2024