Sport hvg.hu/MTI 2016. július. 26. 11:39

Pantano megy Quintana helyett az olimpiára

Bogotában bejelentették, hogy a Tour de France annyira kikészítette a kolumbiai kerekest, hogy nem indul el a Riói olimpián. Quintana helyett így az a Pantano indulhat a mezőnyversenyben az ötkarikás játékokon, aki szintén ott volt a francia körversenyen, sőt, honfitársánál látványosabb versenyzést bemutatva, több nagy szökésnek is részese volt és egy szakaszt is meg tudott nyerni.

Fizikai problémák miatt nem indul a riói olimpia férfi mezőnyversenyében Nairo Quintana országúti kerékpáros. Csapata, a Movistar kedden azt közölte, hogy kolumbiai versenyzőjének húsz nap pihenőre van szüksége, ezalatt pedig orvosi vizsgálatokon kell részt vennie.

A 2014-ben Giro d'Italia-győztes Quintana harmadik helyen zárt a vasárnap befejeződött Tour de France-on, melyen nem tudta komoly kihívás elé állítani a címvédőként harmadik diadalát arató brit Chris Froome-ot. A 26 éves kerekes helyett az idei Tour 15. szakaszán első Jarlinson Pantano képviseli a kolumbiai színeket a jövő szombaton esedékes mezőnyversenyben.

 

Nem indul az olimpián a többszörös Tour-győztes bringás

Alberto Contador spanyol országúti kerékpáros a Tour de France-on szerzett sérülései miatt nem indul az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.