Sport Mizsur András 2016. június. 23. 01:03

Csoportgyőztesként Belgiummal játszik a magyar válogatott a legjobb 16 között

Csoportgyőztes lett Magyarország, a svédek kiestek, Ronaldo hisztizett, Budapest megint megőrült - mozgalmas volt az Európa-bajnokság 13. napja. A portugálok elleni szenzációs 3-3 után Belgiummal fogunk játszani a vasárnapi nyolcaddöntőben.

A magyar válogatott úgy léphetett pályára Portugália ellen, hogy az eredménytől függetlenül továbbjut a nyolcaddöntőbe. Ennek megfelelően Bernd Storck négy helyen is változtatott alapcsapatán, a fix kezdők közül Nagy Ádám, Kleinheisler László és Kádár Tamás sem kezdett.

Bemutatkozhatott viszont Korhut, Elek és Lovrencsics, majd az MTK fiatalja, Bese Barnabás is beállt.

A gólzáporos meccs során a magyar válogatott háromszor is vezetett, a vége 3-3 lett, Dzsudzsák és Cristiani Ronaldo is 2-2 gólt szerzett.

"Gratulálok a csapatnak, mert az első két meccshez képest is sikerült előrelépnünk. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de jól védekeztünk és jól is támadtunk. Szerencsénk is volt, főleg az állított helyzeteknél, de összességében megemelem a kalapomat az egész csapat előtt, mert ahogy haladunk előre az Eb-n, úgy javult a játékunk" - nyilatkozta Storck a meccs után.

AFP / Kisbenedek Attila

A magyar válogatott így 5 ponttal zárta a csoportot, és mivel Izland csak egy góllal verte meg Ausztriát, ez csoportelsőséget ért. Az osztrákok kiestek, Portugália viszont három ponttal, de győzelem nélkül a legjobb csoportharmadikok között jutott be a nyolcaddöntőbe. Érthető hát Ronaldo idegessége, aki már a pályán nekiállt hisztizni.

Az F csoport végeredménye: MAGYARORSZÁG 5 pont, Izland 5 pont, Portugália 3 pont, Ausztria 1 pont.

Az E csoport meccseit azért kellett kiemelt figyelemmel kísérnünk, mert tudni lehetett, hogy csoportelsőként ennek a csoportnak a második helyezettjével játszunk majd az egyenes kieséses szakaszban.

A második hely sorsa a Svédország - Belgium meccsen dőlt el: a gyengén játszó svédeket végül Nainggolan bombájával 1-0-ra győzték le Hazardék, ami azt is jelentette, hogy Ibrahimovicék kiestek.

AFP / Valery Hache

A belgák  elleni meccs mérföldkő volt Zlatan Ibrahimovic számára, ez volt ugyanis a svéd klasszis utolsó fellépése a válogatottban. Hát, nem biztos, hogy ilyen búcsúról álmodott Zlatan.

 A másik meccsen az írek egy kései góllal ugyancsak 1-0-ra nyertek az olaszok ellen. A csoportból így az olaszok, a belgák és az írek jutottak tovább.


Az E csoport végeredménye: Olaszország 6 pont, Belgium 6 pont, Írország 4 pont, Svédország 1 pont

A négy legjobb csoportharmadik: Szlovákia 4 pont, Írország 4 pont, Portugália 3 pont, Észak-Írország 3 pont

És így néznek ki a nyolcaddöntők párosításai:

A portugál meccs után (megint) hatalmas népünnepély alakult ki Budapest belvárosában, igaz, a rendőrség és a BKK most készült a fiesztára. Voltak azonban, akik máshogyan értelmezték az örömünnepet, és sörösüvegeket dobáltak a tömegben a Wesselényi utca környékén. Többen meg is sérültek, volt dolguk a kiérkező mentősöknek.

hvg.hu

párizsi olimpia 2024