Kisebb tömegek indultak meg Marseille felé, amikor kiderült, van jegy. Fokozott biztonsági előírásokra kell ügyelni.
Annak hatására, hogy kiderült, vannak még jegyek a ma esti meccsre, rengetegen indultak útnak Marseille-be. Az MLSZ úgy számol, 21 ezer ember is lehet a meccsen, az izlandi tábor 9 ezres lesz, azaz Szalaiék hazai pályán érezhetik magukat. Az átvizsgálás miatt érdemes 16 órára odamenni a stadionhoz, és sajnos a szurkolók jobban teszik, ha elkerülik a csodálatos marseille-i belvárost, a Vieux Port-t, ami tulajdonképpen a kikötő. (Aki mégis odamerészkedik, és valami inzultus éri, elképzelhető, hogy a biztosító nem téríti meg a kárát). Semmilyen fegyvert vagy erőszakos cselekedetre utaló eszközt (bokszer st.) nem szabad birtokolni. "A FARE jelezte: megfigyelői kiemelten figyelik ezt a találkozót is, ezért mindenképpen tartózkodni kell a rasszista megnyilvánulásoktól (pl. "cigányozástól")" írja az MLSZ.
A 444-nek Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője is jelezte, ma három csurig töltött gép megy Marseille-be.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.