Gellei Imre vagy Erwin Koeman idejében még csak a jól megszokott, elérhetetlennek tűnő álom volt, de most végre tényleg kint vannak focistáink egy nagy világversenyen. Nem tudnánk ezt egy kicsit élvezni?
Nem mondom, hogy időtlen idők óta vártam erre a napra, mert őszintén szólva, én nem gondoltam volna, hogy valaha ez is eljön. Én még nem éltem 1986-ban, nem tudom, milyen az, amikor a magyar válogatott ott van egy nagy nemzetközi tornán. Vagyis, most már kezdem kapiskálni. Ilyen.
A kétezres évek elején csatlakoztam be a fociőrületbe, elmondom, milyen válogatott meccsekre emlékszem tisztán: román-magyar 2-0, magyar-német 2-5, magyar-román 0-2, magyar-fehérorosz 2-5. Nagyjából egy éven belül. Hrutka, Mátyus, Kenesei, Tököli. Füzi Ákos dr.
Nekem Gellei Imre volt az első kapitányom, és hát ugye nála volt igazán mélyponton a válogatott. Aztán jött Matthäus, jöttek az ígéretek, egész pofás kis csapatot rakott össze, de semmi. Várhidi két évéből annyi maradt meg, hogy egy barátságoson vertük az olaszokat, bravissimo. Na, majd a Koeman, persze – annál fogalmatlanabb csapatot rég láttunk, de legalább Máltát és Albániát oda-vissza.
És akkor jött Egervári, akit nyugodtan lehet szapulni, de mégis sokat tett azért, hogy hosszú ideig megkerülhetetlen alakja legyen a magyar focinak, legyen szó a Dunaferr, az MTK vagy az a bizonyos U20-as válogatott sikereiről. Volt két viszonylag jó éve a nagyokkal is – oké, a holland átkot ő sem tudta megállítani, de tétmeccsen vertük a finneket, a svédeket, a törököket, barátságoson a cseheket és Izlandot.
Pinyőről, Dárdairól és Storckról pedig már aligha kell ennyit beszélni – és ne felejtsük az egyetlen százszázalékos kapitányunkat 1924 óta: Csábi Józseffel nyertünk Andorra ellen 2-0-ra!
Ma Ausztria ellen kezdjük meg az igazi menetelést. Papíron nem vitás a két csapat közti különbség – amíg mi a 37-40-es korosztályban, a Fradiban és a Haliban levezető Gerában és Királyban bízunk, addig az osztrákoknál a Bayernben, a Werderben, a Leicesterben vagy a Stoke-ban meghatározó játékosok jelentik a krémet. A Football Manager nem papír, de ott meg 2-0-ra alázta a sógorokat a Szalai–Németh-csatárduó.
És persze azon is lehet vitatkozni, hogy egyáltalán megérdemelte-e a magyar csapat, hogy kijusson erre a felhígított Eb-re. De a fociban nincs sok értelme arról beszélni, hogy ki mit érdemelt meg. Megérdemelte a Real Madrid a 2016-os BL-győzelmet? Nem. Megnyerték? Igen. Megérdemelte a legnagyobb futballisten, Dennis Bergkamp azt, hogy Aranylabda nélkül vonuljon vissza? Nem. Úgy vonult? Úgy.
Annyi alkalmunk van szkeptikusnak meg cinikusnak lenni. Végre kint vagyunk az Eb-n, ki tudja, mikor lesz ilyen legközelebb. Élvezzük!
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.
