Sport MTI 2016. június. 07. 20:50

Fontos feladata lesz Kassai Viktornak a labdarúgó-Eb-n

Kassai Viktor vezeti pénteken a labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzését, amelyen a házigazda franciák a románokkal találkoznak a Saint-Denis-i Stade de France-ban.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedd este hozta nyilvánosságra, hogy a 40 éves magyar játékvezető lesz a bíró a 21 órakor kezdődő összecsapáson.

Kassai segítői Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám lesznek, a negyedik játékvezető pedig a holland Björn Kuipers lesz.

A szombati csoportmérkőzések bíróit szerdán jelenti be az UEFA.

Kassai egyebek mellett 2008-ban a pekingi olimpiai labdarúgótorna döntőjét vezette, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon az egyik nyolcad-, és elődöntőben, 2011-ben pedig a Bajnokok Ligája-fináléjában fújta a sípot. A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Kassai a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon az angol-ukrán csoportmérkőzésen nem adta meg a társházigazdák szabályos gólját, emiatt a torna későbbi szakaszában már nem vezethetett mérkőzést.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.