Dráma az EL-ben: a 91. percben kapott góllal esett ki a Dortmund
A 91. percben szerzett góllal nyert 4-3-ra a Liverpool a vendég Borussia Dortmund ellen, és jutott 5-4-es összesítéssel a labdarúgó-Európa Liga elődöntőjébe, míg a Sahtar Donyeck és a Villarreal magabiztosan került a négy közé.
A csütörtök esti negyeddöntős visszavágón a Dortmund – amely egy hete otthon 1-1-re volt képes – a 9. percben már 2-0-ra vezetett Liverpoolban. Jürgen Klopp, az angol csapat trénere, a Borussia korábbi sikerkovácsa próbálta felrázni együttesét, és 1-3 után sikerült az egyenlítés. A hajrában már csak egy hazai gólra volt szükség a továbbjutáshoz, ezt végül Dejan Lovren szerezte meg a 91. percben.
A Sahtar azt követően, hogy az első felvonáson győzött a Braga vendégeként, ezúttal hengerelt, és könnyedén került a négy közé. Érdekesség, hogy Ricardo Ferreira két öngólt is vétett. A Villarreal, amely a hazai 2-1 után egy félidő alatt háromszor talált be a vendéglátó Sparta Praha kapujába, már 4-0-ra vezetett, és a végén kiengedhetett.
A 2014-ben és tavaly is győztes Sevilla hosszabbításra kényszerül a vendég Athletic Bilbaóval szemben. Az elődöntők sorsolását pénteken tartják Nyonban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.