Sport hvg.hu 2016. április. 12. 06:58

Az új szövetségi kapitánnyal sem áll szóba Hosszú Katinka

De a frissen kinevezett Hargitay András szerint ez most nem is annyira fontos az olimpia előtt.

Hargitay András, a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya az M4 Sport Sport7fő című műsorában elmondta, hogy egyelőre nem beszél Hosszú Katinkával, mert szerinte mindez másodlagos.

„Hosszú Katinkával tavaly októberben beszéltem utoljára. Úgy tűnik, Hosszú a magyar úszósport vezetőivel nem kíván beszélni, és az olimpiai bizottsággal sem" – kezdte Hargitay, akit a hazai sportági szövetség (MÚSZ) hétfőn nevezett ki a múlt héten lemondott Kiss László utódjául.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka amerikai felkészülése nyugodt körülmények között zajlik.

„Ő most a saját útját járja, és ha ez az út beigazolódik, azaz megnyeri az olimpiát és jó eredményeket ér el, akkor nekem nincs arra szükségem, hogy velem beszéljen. Az a fontos, és azt kívánom neki tiszta szívemből, hogy érje el azokat az eredményeket, amiket a legjobban szeretne. Mert ez a mi érdekünk is, ez egész Magyarország érdeke, és Hosszú Katinkának is ez az érdeke. Nem az a fontos, hogy kivel áll szóba, vagy kivel nem, az csak másodlagos” – szögezte le Hargitay, aki versenyzőként a sportág első magyar világbajnoka volt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.