Kétezer-huszonnégy nappal azután, hogy eldőlt, a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot Franciaországban rendezik, szombat este Párizsban kisorsolták a tornán induló 24 csapat csoportjait. A magyarok Portugáliát, Ausztriát és Izlandot fogták ki.
Most érkezett
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint ha a norvégok elleni pótselejtezőn látott küzdőszellemmel lépnek pályára a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon is, akkor bárki ellen lehet esélyük. A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának Dzsudzsák Balázs úgy nyilatkozott: örülhetnek, hiszen nem a legerősebb csoportba kerültek szombaton, amikor Portugáliával, Ausztriával és Izlanddal sorsolták azonos négyesbe a magyar csapatot Párizsban.
"Ettől függetlenül nem érdemes belemenni az esélylatolgatásba. Nem kell tartanunk az ellenfeleinktől, a portugálokon kívül nincsen olyan csapat köztük, amely tele lenne tűzdelve világsztárokkal" – mondta Dzsudzsák. A csapatkapitány hangsúlyozta, a magyarok számára óriási lehetőség a franciaországi tornán való szereplés, és ki kell hozniuk a meccsekből a legtöbbet, de közben fontos, hogy meg tudják élni, hogy az Eb-n lépnek pályára.
Nem gondolkodik annyira előre a magyar szövetségi kapitány, hogy továbbjuthatunk-e a csoportból. Bernd Storck az M4-nek azt mondja, az osztrákok erősek, Portugália is nehéz ellenfél lesz, Izland pedig nagyon jól játszott a csoportjában és erős, veszélyes csapat. De nekünk nincs vesztenivalónk - mondta a kapitány.
Mindenesetre akiktől Storck tartott, a németek és a spanyolok nem lesznek ellenfeleink.
Az MLSZ-elnök ha nem is továbbjutást, de tisztességes helytállást vár a magyar csapattól, amely ha nem is könnyű, de nem a legnehezebb csoportba került szerinte. Csányi Sándor amúgy tart az északi csapatoktól (esetünkben Izlandtól tarthat), és Portugáliát sem kell magyarázni, mennyire erős. Az MLSZ elnöke reméli, hogy a hazai klubok minden segítséget megadnak majd a válogatottnak a felkészülésre az Európa-bajnokság előtt.
Az E csoport nevezhető halálcsoportnak, amelyben Belgium, Olaszország, Írország és Svédország a résztvevő.
Prukner László a köztévének arra emlékeztetett, hogy Portugália a világversenyeken nem remekel, Izland sokat változott, és Ausztria is jól kiismerhető. A magyar csapat tisztességes, becsületes hozzáállással tivábbjuthat, mondta.
Természetesen csak a csoportmeccsekről tudunk beszélni:
Június 14-én Bordeaux-ban kezdünk 18 órakor Ausztria ellen
Június 18-án Marseilles-ben 18 órakor játszunk Izland ellen
Június 22-én Lyonban 18 órakor játszunk Portugália ellen.
#EURO2016 Group F... pic.twitter.com/UpdJzgWWOe
— UEFA EURO 2016 (@UEFAEURO) December 12, 2015
MIután mi vagyunk az F4, ők pedig az F3.
A csoport: Franciaország, Albánia, Románia, Svájc
B csoport: Anglia, Wales, Szlovákia, Oroszország
C csoport: Németország, Észak-Írország, Lengyelország, Ukrajna
D csoport: Spanyolország, Törökország, Csehország, Horvátország
E csoport: Belgium, Írország, Svédország, Olaszország
F csoport: Portugália, Izland, Magyarország, Ausztria
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.