Sport MTI 2015. november. 30. 08:13

Kobe Bryant befejezi

Már csak egy szezon maradt bennem - közölte Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers koráslabdázója.

Kobe Bryant visszavonul a 2015–16-os szezon végén. A Los Angeles Lakers 37 éves játékosa döntését a The Players' Tribune sportmagazinban jelentette be vasárnap. Bryant döntése nem volt teljesen váratlan, mivel a játékos az utóbbi időben többször utalt arra, hogy azt fontolgatja, huszadik NBA-szezonja lesz az utolsó. 

Két olimpiai arannyal, öt bajnoki gyűrűvel, tizenhét All-Star szerepléssel és több mint 32 ezer dobott ponttal Kobe karrierje lassan hivatalosan is befejeződik. "Már csak ez a szezon maradt bennem" – írta a Dear Basketball (Kedves Kosárlabda) című, versbe szedett "nyilatkozatában". "A szívem bírja a kalapálást. Az elmém az őrlődést. De a testem tudja, hogy ideje búcsút intenem. És ez rendben is van. Készen állok téged elengedni. Szeretném, hogy ezt tudd. Így a maradék időnket ki tudjuk élvezni. A jót és a rosszat is. Mindent megadtunk már egymásnak" – írta a játéknak címzett versben. 

MTI/AP/Alex Gallardo

Bryant három egymást követő évben NBA bajnoki címig vezette csapatát (2000, 2001, 2002),  2004-ben Shaquille O'Neal távozása után pedig a Lakers első számú játékosává lépett elő, 2006-ban és 2007-ben is vezette a ligát pontátlagban. 2009-ben és 2010-ben pedig újra bajnoki címig vitte a Lakerst. 

2014. december 15-én a Minnesota Timberwolves elleni találkozón megdöntötte Michael Jordan dobott pontjainak számát, így ezzel átvette az örök ranglistán az előkelő 3. helyet.

Kobe teljesítménye ebben a szezonban már nem az igazi, csapata a Nyugati főcsoport ranglistájának alján van. Az ötszörös bajnoki címet magáénak tudó Bryant az utóbbi két szezonban sérülései miatt 41 meccset játszott a 164-ből, és a háta miatt ebben a szezonban sem tud annyit játszani, mint amennyit szeretne.

Bryant egyenesen a középiskola után, 1996. november 3-án lépett először pályára a Lakers játékosaként. 1997-ben az All-Star hétvégén győzött a zsákolóbajnokságon, egy évvel később pedig már be is választották a Nyugati főcsoport All-Star csapatába. Kobe az egyetlen játékos, aki 20 egymást követő szezonban egy csapat színeiben játszott.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.